KSH-statisztika
Kevesebb lakás épült, több építési engedélyt adtak ki tavaly
Idén már bővülés jöhet.
2016.02.24 09:45MTITavaly 7612 lakás épült az országban, 8,9 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a kiadott építési engedélyek száma azonban 29,9 százalékkal nőtt, és meghaladta a 12,5 ezret - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ugyanakkor 16 százalékkal több, 2000 lakás szűnt meg.
Budapesten az országos átlagnál jóval kevésbé, 3,9 százalékkal csökkent a használatba vett lakások száma, de ezzel is jóval kétezer alá 1929-re csökkent. A kiadott új építési engedélyek száma azonban 72,8 százalékkal nőtt, és elérte a 3170-et.
A megyei jogú városokban 1860 lakás készült el, 14,2 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben, de 18,1 százalékkal több, 3145 építési engedélyt adtak ki a hatóságok.
A természetes személyek által épített lakások aránya változatlanul 59, a vállalkozások által építetteké 39 százalék, Budapesten az utóbbiak aránya 59-ről 66 százalékra nőtt.
Az építés célját tekintve saját használatra a lakások 55, értékesítésre 41 százaléka épült.
A jelentés szerint az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 56-ról 60 százalékra nőtt, míg a többszintes, többlakásos épületeké 35-ről 33 százalékra, a lakóparkban épült lakásoké 7-ről 5 százalékra csökkent. A tavaly használatba vett lakások átlagos alapterülete 101 négyzetméter volt, ugyanúgy, mint egy évvel korábban. A megszűnt 2000 lakás 16 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, közülük 286 volt önkormányzati tulajdonú.
A kiadott új építési engedélyek alapján 27 százalékkal több, 6526 lakóépület építését tervezik, míg a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma (4652 darab) 8 százalékkal csökkent - olvasható a KSH gyorsjelentésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06