Szijjártó
Négy újabb magyarországi befektetésről született megállapodás Amerikában
Ezek az információtechnológiai szektorban, az autóiparban és a szolgáltatások területén valósulnak meg, és összesen 1700-1800 embernek adnak majd munkát.
2016.02.19 09:38MTINégy újabb amerikai vállalattal sikerült megállapodni magyarországi befektetésekről - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Ezek az információtechnológiai szektorban, az autóiparban és a szolgáltatások területén valósulnak meg, és összesen 1700-1800 embernek adnak majd munkát - közölte a politikus.
A külgazdasági és külügyminiszter amerikai útját felidézve elmondta, hogy az Egyesült Államok a második legnagyobb befektető Magyarországon Németország után. Több mint 1600 amerikai vállalat 91 ezer embernek ad munkát Magyarországon és a befektetéseik értéke eléri a 9 milliárd dollárt.
New Yorkban tárgyalt az ENSZ főtitkár-helyettesével is a szíriai válságról, akit arra kért, hogy az ENSZ gyorsítsa fel azt a folyamatot, amelynek nyomán az 1956-os eseményekhez kapcsolódó dokumentumok titkosításának feloldása végre lehetővé válik - mondta.
Moszkvai látogatásáról elmondta: a magyar és az orosz fél is világossá tette, hogy az eddigi ütemtervnek megfelelően tartja a paksi beruházással kapcsolatos kötelezettségeit.
Megismételte, hogy magyar szempontból ez az évszázad üzlete, hiszen 43 százalékról 60 százalékra nő a nukleáris úton előállított elektromos energia aránya, több ezer munkahely jön létre, ráadásul mindezt hitelből fedezik.
A Visegrádi együttműködésről azt mondta, hogy a V4 immár globális tényezővé vált. Az országcsoport javaslata egyértelmű: meg kell szüntetni Európa védtelenségét és ha ez nem megy Görögország déli határainál, akkor Görögország északi határainál kell megteremteni ennek feltételeit.
Tavasszal újra naponta 6-10 ezer menekülttel kell számolni az EU határán - mondta Szijjártó Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06