Célok
A Zsolnay porcelánmanufaktúra megdöbbent a kormány döntésén
Stratégiailag kiemeltté nyilvánították.
2016.02.11 18:51MTIA Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. és fő tulajdonosi köre megdöbbenéssel értesült a Magyar Közlönyben szerdán megjelent rendeletről, amelyben a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánítja a társaságot a csődtörvény alapján; a cég információi szerint a gyár ellen nem érkezett csőd- vagy felszámolási kérelem a pécsi törvényszékhez, és ehhez nem is áll fenn jogalap - áll az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
A külföldi befektető fő tulajdonos a Pécs várossal kötött szerződés szerinti tőkeemeléseket végrehajtotta, a gyár a munkahelyeket megtartotta, az exportot és ebből eredő árbevételeit folyamatosan növeli, emiatt nem áll fenn csőd- vagy felszámolási fizetésképtelenségi helyzet - írja az igazgatóság elnöke, Cséplő Petra.
A közlemény ugyanakkor sajnálatosnak nevezi az elmúlt hetekben "a gyárat ért erőszakos kivásárlási szándékot, amelyhez tevőleges partnerséget mutatnak egyes önkormányzati képviselők".
A gyár korábbi, a Magyar Fejlesztési Bankkal megkötött fejlesztési hiteleinek jelenleg is folyamatban lévő hitelkonszolidációs eljárásába beavatkozva követelésvásárlási ajánlattal élt egy, a gyárat megszerezni kívánó, nem porcelán- és pirogránit gyártási főtevékenységű építőipari cég, amely vételi ajánlatot is tett korábban a Pécs Holding Zrt. kezében lévő Zsolnay-részvényekre - fogalmaz a közlemény.
A Zsolnay szerint a már helyreállított működésű társaságot állami-városi tulajdonba visszaszerezni szándékozók egy újabb privatizációs manőver előkészítéseként tették meg előterjesztésüket a kormánynak, "a társaság működtetésére eddig több százmillió forintot fordító külföldi befektető sárba tiprásával, a vele való elszámolás lehetőségének teljes kizárásával, államhatalmi eszközökkel" - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


