Március 8-10.
Régiós innovációs konferenciát rendez Magyarország
A piaci, kormányzati és tudományos szektorok összefogásával régiós innovációs konferenciát rendez Magyarország március 8. és 10. között.
2016.02.12 00:30MTIA tervek szerint évente megrendezendő szakmai fórumon a szervezők szorosabbra szeretnék fűzni az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti régiós együttműködést az innováció és a kutatás-fejlesztés területén.
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a háromnapos budapesti esemény témái között szerepelnek a kutatás-fejlesztés gazdasági hatásai, az innováció szociális, oktatási és munkaerőpiaci dimenziói, valamint a tartalomfogyasztás átalakulása, a közösségi vállalkozások, a közszolgáltatások és a városi infrastruktúra jövője, illetve az új technológiák hordozta biztonsági kockázatok is.
A think.BDPST konferencia innovációs stratégiai fórumként kívánja elősegíteni a közép-európai régió fejlesztését. A méretgazdaságosság miatt a visegrádi országokat jelentő Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország csak együttműködve tud kiemelkedő eredményeket elérni a globális innovációs piacon - fejtette ki a közleményben Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
Magyarországon jelenleg a GDP 1,4 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre, az évtized végére azonban 1,8 százalék körüli részarány a cél, ennek eléréséhez elengedhetetlen a visegrádi innovációs együttműködés elmélyítése.
A visegrádi országokban egyelőre elmarad a kis- és középvállalkozások innovációs teljesítménye az uniós átlagtól. Az EU-ban a kisvállalkozások átlagosan 30, a közepes cégek mintegy 50 százalékához kapcsolódik valamilyen innovációs teljesítmény. A régióban azonban - Csehország kivételével - ennek nagyjából a fele teljesül, Magyarországon 12 és 26 százalék az arány.
A think.BDPST konferenciát az Antall József Tudásközpont szervezi, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetközi Visegrádi Alap, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal együttműködésével, a rendezvény főtámogatója az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06