Távközlés
Digitális marketing céget vesz a Telenor csoport
A távközlési csoport 360 millió dollárért mintegy 95 százalékos részesedést szerez a Tapad Incorporated digitális marketing cégben.
2016.02.05 13:16MTIA tájékoztatás szerint a New York-i székhelyű Tapad által fejlesztett technológia lehetővé teszi, hogy a hirdetők képesek legyenek beazonosítani az internetezőket akkor is, ha különböző eszközökön - például okostelefonon, laptopon, táblagépen - keresztül böngésznek, így felhasználási szokásaik hatékonyan mérhetők. Ennek tudatában pedig célzott hirdetésekkel lehet elérni az ügyfeleket.
Sigve Brekke, a Telenor csoport elnök-vezérigazgatója szerint a felvásárlással a csoport jelentős pozícióra tesz szert a digitális hirdetési és analitikai megoldások piacán.
A Tapad a világ egyik vezető digitális marketinges technológiákkal foglalkozó vállalata, amely 13 amerikai és európai nagyvárosban rendelkezik képviselettel, és összesen mintegy 160 alkalmazottja van.
A vállalat megvásárlásáról január 29-én írták alá a megállapodást, amit még az illetékes hatóságnak is jóvá kell hagynia, ez várhatóan 2016 első negyedévében lezárulhat. Az akvizíciót követően a Tapad önállóan működő cég marad, és továbbra is a fennmaradó 5 százalékkal rendelkező Are Traasdahl és Dag Liodden műszaki igazgató vezetése alatt folytatja működését - olvasható a közleményben.
A norvégiai központú Telenor-csoport Skandinávia, Kelet-Közép-Európa és Ázsia 13 országában nyújt távközlési, adat- és médiakommunikációs szolgáltatásokat. A Telenor Magyarország több mint 1100 munkavállalót foglalkoztat, 30 százalékos piaci részesedésével a magyar piac egyik vezető mobil távközlési vállalata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


