A Selyemúton
Megérkezett a kínai határhoz az első ukrán tehervonat, amely kikerüli Oroszországot
Elérte a kínai határt az első ukrán tehervonat, amely Oroszországot elkerülve az úgynevezett Selyemúton, azaz Grúzián, Azerbajdzsánon és Kazahsztánon haladt át célállomásáig.
2016.02.01 18:57MTIAz ukrán infrastrukturális minisztérium tájékoztatása szerint az út 15 és fél napig tartott a tervezett 11-12 nap helyett. A Fekete-tengeren ugyanis vihar tartotta fel a kompot, ezután pedig az egyik kazahsztáni állomáson kellett hosszabb ideig vesztegelnie a vonatnak.
A 20 konténerből és tíz vagonból álló vasúti szerelvényt január 15-én indították útjára a dél-ukrajnai Illicsivszkből ünnepélyes keretek között, Andrij Pivovarszkij infrastrukturális miniszter jelenlétében.
Jelenleg a vonat Kína határán áll a kazahsztáni Dosztik (Druzsba) állomáson. Ez a szerelvény végállomása, itt rakodják ki az ukrán árut, amelyek Kína iparvárosaiba, Kuangtungba, Csungkingba, Csiangszuba folytatják tovább útjukat, majd megrakodják a vonatot a visszafelé tartó áruval. Azt, hogy mit szállított Kínába, illetve visszafelé mit hoz a vonat, a tárca nem hozta nyilvánosságra.
Ukrajna azután kényszerült megoldást találni Oroszország kikerülésére, miután Moszkva január 4-től megtiltotta az ukrán termékek tranzitját az ország területén keresztül, válaszul arra, hogy január 1-jén hatályba lépett a szabadkereskedelmi megállapodás az Európai Unió és Ukrajna között.
Andrij Pivovarszkij miniszter korábban kijelentette, hogy árát tekintve a vasúti szállítás a Selyemúton versenyképes az Oroszországon át történő szállítással, ugyanakkor összeget nem mondott. Olekszandr Kava volt helyettes infrastrukturális miniszter szerint viszont legalább a kétszeresébe kerül, konténerenként csaknem nyolcezer dollárba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


