BÉT
Valamennyi vezető részvény gyengült az elmúlt héten
Pénteken az olajár további növekedése és az EKB kilátásba helyezett monetáris könnyítése emelte kissé a tőzsdeindexet.
2016.01.24 11:02MTIA vezető részvények közül egy sem tudott erősödni az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 525,68 pontos, 2,20 százalékos csökkenéssel 23 357,24 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac múlt heti - január 18-22. közötti - forgalma 56,43 milliárd forint volt, szemben az előző heti 70,23 milliárd forinttal.
A vezető részvények közül a legstabilabbnak a Mol bizonyult, mindössze 0,18 százalékkal gyengült a múlt héten, a legnagyobb, 4,50 százalékos esést pedig az OTP szenvedte el.
Hétfőn az elmúlt hetek felülteljesítése miatt korrigált a piac és estek a magyar tőzsdén az árfolyamok. Eközben a főbb nyugat-európai tőzsdéken csak minimális elmozdulás volt, az amerikai tőzsde pedig - ünnep miatt - nem nyitott ki. A forgalom közelített a 11 milliárdhoz.
Kedden a magyar piac a nyitás után gyorsan masszív pluszba került, az első tíz percben kialakult napi maximum után azonban zárásig folyamatosan esett a BUX, végül 0,15 százalékos emelkedéssel zárt. A forgalom 10 milliárd forintra esett vissza.
Szerdán az olajár esése "besötétítette" a budapesti kereskedést is, a magyar tőzsde - a nemzetközi vezető részvényindexekhez hasonlóan - erős mínuszban zárt. Az esés megközelítette a háromszáz pontot. A forgalom ekkor volt a heti csúcsán, 13,6 milliárd forinttal.
Csütörtökön 150 pontot emelkedett a BUX, 12,3 milliárd forintos forgalomban. A nemzetközi piacokon is javult a hangulat, miután az Európai Központi Bank (EKB) elnöke sejteni engedte, hogy újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket jelenthet be, emellett a kőolaj ára is stabilizálódott.
Pénteken az olajár további növekedése és az EKB kilátásba helyezett monetáris könnyítése emelte a tőzsdeindexet. A szakértők azonban arra figyelmeztettek: ez még nem tekinthető trendfordulónak, ahhoz még legalább további két nap emelkedés szükséges. A forgalom a BÉT-en 9,5 milliárd forintot tett ki, a BUX csaknem 2 százalékot emelkedett.
Az OTP 5818 forinton zárta a hetet, ez 274 forinttal, 4,50 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróáránál.
A Mol az előző pénteki záráshoz képest 25 forinttal, 0,18 százalékkal gyengült, 13 575 forintot ért pénteken.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,00 százalékkal, 396 forintra csökkent.
A Richter értéke 116 forinttal, 2,07 százalékkal esett.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,37 százalékkal, 1648,78 pontra mérséklődött a múlt héten.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06