Energia
Kiszállt a kurdisztáni Akri-Bijeel blokkból a Mol
Beszüntette tevékenységét az iraki kurdisztáni régióban elhelyezkedő Akri-Bijeel blokkban a Mol Nyrt.
2016.01.11 08:40MTIAz olajkonszern szerint a döntés várható volt a tavalyi független szakértői jelentés után, amelyek eredményéről a harmadik negyedéves jelentés számolt be. Mint kiderült, az Akri-Bijeel blokkban nincs gazdaságosan kitermelhető mennyiségű szénhidrogén, így az elmúlt időszakban a Mol tevékenysége a kutakat körülvevő munkaterület helyreállítására szorítkozott - írták.
A közlemény szerint a kurdisztáni regionális kormánnyal történt egyeztetést követően a Mol és a Gulf Keystone, mint szerződéses partnerek 2015. december 31-én aláírták a termelés megosztási szerződés felbontásáról és a mezőfelhagyásról szóló megállapodást.
A Mol-csoport ugyanakkor továbbra is elkötelezett, hogy maximalizálja az iraki kurdisztáni régióban megvalósított befektetéseinek értékét, többek között a Shaikan blokkban, amelynek bizonyított és feltételezett készlete 114 százalékkal, 299 millió hordóról 639 millió hordóra emelkedett - olvasható a honlapon.
Az olajipari vállalat az MTI megkeresésére közölte, hogy korábban már több cég is beszüntette a tevékenységét a kurdisztáni régióban.
Korábbi közlés szerint az Akri-Bijeel blokk területe 889 négyzetkilométer, s mintegy 50 kilométerre északra helyezkedik el Erbiltől, a kurd régió fővárosától. A Mol 80 százalékos részesedéssel operátora a blokknak, azaz a magyar cég irányítja a kutatásokat, míg a Gulf Keystone Petroleum-nak 20 százalékos a részesedése. A másik blokk, a Shaikan területe 283 négyzetkilométer, itt a Mol 20 százalékos részesedéssel rendelkezik, operátora a Gulf Keystone Petroleum.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


