Mezőgazdaság
Már Pápáról és Szegedről is szállíthatnak sertéshúst Kínába
A Kínai Népköztársaság Tanúsítási és Akkreditációs Hivatala (CNCA) már tavaly ősszel megadta az engedélyt a két cég számára, a szállítások tényleges megkezdéséhez azonban szükséges volt a jogosultságok mostani közzététele.
2016.01.08 10:00MTIMegkezdheti a hústermékek kínai exportját a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft., miután 2015. december 31-én a Kínai Népköztársaság Minőségellenőrzési és Karanténozási Hivatalának (AQSIQ) honlapján is közzétették a két vállalat jogosultságát - közölte a Földművelésügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.
A Kínai Népköztársaság Tanúsítási és Akkreditációs Hivatala (CNCA) már tavaly ősszel megadta az engedélyt a két cég számára, a szállítások tényleges megkezdéséhez azonban szükséges volt a jogosultságok mostani közzététele.
A két vállalkozás együttesen öt üzeme exportálhat Kínába fagyasztott sertéshúst. Az engedély a sertés minden emberi fogyasztásra alkalmas részére vonatkozik a gyomor és a belek kivételével.
A tárca közleménye szerint a hazai sertéshús ágazatban Kína a negyedik legjelentősebb felvásárló. 2015 szeptemberéig több mint 10 ezer tonna terméket exportáltak a magyar előállítók, és a mostani döntéssel ez a mennyiség még tovább emelkedhet.
Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa tavaly október 1-jén jelentette be, hogy a Pick és a Pápa Hús megkapta a CNCA engedélyét.
A miniszteri biztos akkor azt közölte, hogy az első fagyasztott sertéshús szállítmány 2014 novemberében indult Magyarországról Kínába, azóta is folyamatosan jelentős, havi 120-130 konténer (mintegy 3000-3200 tonna) áru érkezik az ázsiai országba. Beszélt arról is, hogy a kínai piac éppen azokat a termékeket keresi, amelyek az európai piacon csak korlátozottan eladhatóak, ilyen például a köröm, a fül, a fej és a császárhús. Ezen termékek árai a kínai piacon nagyon magasak, és a jó minőségű magyar termékek keresettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


