Mintegy 34 ezer járművet érintenek
Dízelbotrány - Januárban kezdődnek a visszahívások Magyarországon is
Magyarországon mintegy 34 ezer, az elmúlt 5-6 évben gyártott dízelüzemű járművet érint a visszahívási akció.
2015.12.16 17:00MTIA Volkswagen konszern dízelbotrányban érintett járműveinek visszahívása Magyarországon is megkezdődik januárban, a márkák magyarországi importőre elsősorban szervezési, logisztikai és képzési támogatást nyújt ahhoz, hogy a márkaszervizek mielőbb elvégezhessék a szükséges módosításokat a járműveken - mondta Eppel János, a Porsche Hungaria Kft. (PH) ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságíróknak.
Magyarországon a PH adatai szerint mintegy 34 ezer, az elmúlt 5-6 évben gyártott dízelüzemű járművet érint a visszahívási akció.
Eppel János jelezte: a konszern célja, hogy egy éven belül lebonyolítsa a járműveken a szükséges módosításokat, a program időtartama tehát nem korlátlan. Ezért fontos feladatnak nevezte, hogy a valamennyi járműtulajdonost időben elérjenek és egyeztessenek velük, illetve hogy maguk az autótulajdonosok is kezdeményezzék a kapcsolatfelvételt.
Eppel János elmondta, hogy a korábbi információknak megfelelően az EA 189-es kódú motorok számára már rendelkezésre állnak a műszaki megoldások, amelyekkel a motorok megfelelnek a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos európai jogszabályi előírásoknak. Egyes motoroknál a szoftvert frissítik, másoknál egy úgynevezett áramlásátalakítót alkalmaznak. A visszahívott járművekre mintegy egyórás szervizmunka vár - tette hozzá az ügyvezető igazgató, megerősítve, hogy a szükséges átalakítás költségeit a Volkswagen konszern fogja fedezni.
Eppel János elmondása szerint az idén ősszel kipattant dízelbotrány hatásait a Porsche Hungaria értékesítése nem sínylette meg, nem tapasztaltak visszaesést a dízelüzemű járművek iránti érdeklődésben sem.
A Porsche Hungaria az idén mintegy 27 500 személyautót és kisteherjárművet értékesít a magyar piacon a konszernhez tartozó Audi, Skoda, SEAT, Volkswagen és Porsche márkából. Ebből több mint 25 ezer volt a személyautó, amelyek értékesítése 15 százalékkal bővült az idén, és ezzel a forgalomba helyezett új autókat tekintve a cég piaci részesedése Magyarországon 24 százalék. Jövőre 10 százalékos bővülést terveznek az értékesítésben.
A Porsche Hungaria Kft. érbevétele az idén eléri a 280 milliárd forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


