Hitelminősítés
Pozitívra javította Románia adósosztályzati kilátását a Moody's
Elsősorban a román makrogazdasági egyensúlytalanságok jelentős mértékű korrekciójával indokolták a lépést.
2015.12.13 00:30MTIFelminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Románia "Baa3" szintű, vagyis a befektetési kategória alsó szélén lévő államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a román makrogazdasági egyensúlytalanságok jelentős mértékű korrekciójával indokolva a lépést.
A nemzetközi hitelminősítő a péntek este Londonban bejelentett döntés fő tényezői között kiemelte, hogy a román külkereskedelmi hiány tavaly a hazai össztermék (GDP) 4,2 százalékára csökkent, jóllehet 2007-ben - a pénzügyi válság elhatalmasodása előtti utolsó évben - még meghaladta a 16 százalékot.
E folyamat révén a román folyómérleghiány is jelentősen csökkent, és tavaly már csak a GDP-érték 0,5 százaléka volt a 2007-ben mért 13,5 százalék helyett - hangsúlyozta elemzésében a Moody's.
A cég számításai szerint a zsugorodó folyómérleghiány eredményeként Románia nemzetközi nettó adóspozíciója a GDP arányában 60 százalék alá csökkent az elmúlt két évben, a hazai össztermékhez mért külső adósságráta pedig - amely 2010-ben 60 százalék körüli szinten tetőzött - tavaly már csak 50 százalék környékén járt.
Mindezt erőteljes gazdasági növekedés kíséri. A Moody's előrejelzése szerint a román gazdaság növekedési üteme reálértéken 4,1 százalék lesz 2016-ban az idei évre várt 3,5 százalék után. A hitelminősítő szerint a várható növekedési gyorsulás fő hajtóereje a magánszektorbeli fogyasztás és a beruházások robusztus bővülése, valamint a közszféra fogyasztási kiadásainak növekedése.
A román osztályzati kilátás javításának másik fő oka a 2009 óta végrehajtott jelentős költségvetési kiigazítás. Románia megmutatta, hogy nehéz gazdasági környezetben is képes és hajlandó a közfinanszírozás konszolidációjára, és ennek eredményeként az államháztartás GDP-arányos hiánya tavaly már csak 1,4 százalék volt a 2009-ben mért 9 százalék körüli deficit helyett - áll a Moody's londoni elemzésében.
A cég hangsúlyozza, hogy a román államháztartási konszolidáció üteme és mértéke meghaladta sok más EU-tagállamét, például Spanyolországét és Portugáliáét.
A hitelminősítő szerint bár a román költségvetési politika várhatóan expanzívabbá válik az osztályzati kilátás szokásos érvényességi időtávlatában, a román államadósság-ráta azonban a robusztus gazdasági növekedés miatt korlátozott marad, és nem valószínű, hogy az évtized végére meghaladná a GDP-érték 45 százalékát.
A Moody's szerint ebben az összefüggésben kiemelendő, hogy a román gazdaság középtávú növekedési kilátásai jobbak sok más EU-országénál, beleértve Bulgáriát, Spanyolországot, Portugáliát és Magyarországot.
A Moody's a múlt hónapban szintén pozitívra javította az addigi stabilról a "Ba1" szintű - a befektetési ajánlású kategóriától egy fokozattal elmaradó - magyar szuverén adósbesorolás kilátását, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar államadósság valószínűleg a következő években is lefelé tartó pályán marad. Indoklásában a cég kiemelte azt az álláspontját is, hogy javulnak a magyar gazdaság kilátásai, miután a felhalmozódott devizaalapú kinnlevőségek problémájának megoldásával jelentősen csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06