GDP: 7 százalékos plusz
Másfél százalékos volt az infláció novemberben, Kínában
A zöldség 9,4 százalékkal, míg a hús, a baromfitermékek 6,2 százalékkal kerületek többe, mint egy évvel korábban.
2015.12.09 07:41MTI
Forrás: Youtube
Másfél százalékos inflációt mértek Kínában novemberben, éves összehasonlításban, némileg magasabbat, mint amire a piac számított, és többet az októberi 1,3 százaléknál is.
A fogyasztói árindex az év első 11 hónapjában épphogy meghaladta az 1,4 százalékot - jelentette szerdai közleményében az Országos Statisztikai Hivatal.
Októberben öt hónap legalacsonyabb inflációját mérték a kelet-ázsiai országban.
A hivatal értékelése szerint a novemberi emelkedésben az élelmiszeráraknak volt meghatározó szerepük. A zöldség 9,4 százalékkal, míg a hús, a baromfitermékek 6,2 százalékkal kerületek többe, mint egy évvel korábban.
Havi összehasonlításban - októberhez képest - a zöldség 2,8 százalékkal drágult, a sertéshús ára viszont ugyanennyivel csökkent.
A termelői árak a múlt hónapban 5,9 százalékkal, vagyis az októberivel és a szeptemberivel azonos mértékben estek vissza. A gyenge piaci keresletre utaló mutató 45. hónapja jelez lassulást. Megfigyelők szerint ugyanakkor a termelési költségek visszaesése sok vállalatot hozhat a korábbinál jobb helyzetbe.
Egyes szakértők a vártnál kedvezőbb adatok ellenére a termelői árindex folyamatos csökkenése miatt továbbra is deflációs nyomásról beszélnek, és esetleges monetáris lazító intézkedésekre, köztük kamatvágásokra számítanak. A kínai központi bank tavaly november óta hat alkalommal nyúlt ehhez az eszközhöz, továbbá csökkentette a kötelező banki tartalékrátát. A gazdaságélénkítő intézkedések közé tartozott az ingatlanvásárlásra vonatkozó korábbi szigorítások enyhítése és az infrastrukturális beruházások fokozása is.
A kínai gazdaság a harmadik negyedévben 6,9 százalékkal bővült, a növekedés először volt 7 százalék alatt a globális pénzügyi válság kezdete óta. A kormányfő a múlt héten azt hangoztatta, hogy Kína közép- és hosszú távon képes lesz fenntartani az ésszerű mértékű növekedést, idén pedig teljesíteni fogja a 7 százalék körüli GDP-bővülést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


