Földárverések
Már több mint 20 ezer hektár állami földet értékesítettek
A gazdák több olyan földterületre is sikeresen licitáltak, amelyeknek a haszonbérleti szerződése csak 2051-ben jár le.
2015.11.26 20:40MTIA földárverések keretében már több mint 20 ezer hektár állami földet értékesítettek - mondta el a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában, csütörtökön.
Bitay Márton Örs kérdésre válaszolva kifejtette: Magyarországon a termőföld ára nagyon magas, ezért is volt fontos, hogy a kormány a földértékesítési program mögé tegyen egy hitelprogramot, amelynek segítségével minden természetes személy maximum 300 millió forintig vehet fel közel 2 százalékos kamatozású hitelt. Újabb hitelkereteket kell majd biztosítani a gazdák számára, ugyanis jelentős az érdeklődés az említett hitelkonstrukció iránt - tette hozzá.
Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a földértékesítésbe bevont állami szántóföldek nagy része olyan terület, ahol a korábban kötött haszonbérleti szerződés egy, kettő vagy 5-10 éven belül lejár. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a gazdák több olyan földterületre is sikeresen licitáltak, amelyeknek a haszonbérleti szerződése csak 2051-ben jár le.
A külföldiek esetleges földvásárlási lehetősége miatt hangsúlyozta: a földforgalmi törvény pontosan szabályozza, hogy csak helyben lakó földművesek tudnak földet vásárolni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


