Fejlesztés
Képzéssel és pályázatokkal erősíthetik a minőségmenedzsmentet a kkv-szektorban
Magyarországon is jellemző, hogy a kkv-szektorban nehezen tudják követni a minőségmenedzsment sokrétű feladatát, ezért indokolt lenne átfogó képzési programokat indítani.
2015.11.12 03:30MTIA kis- és középvállalkozási szektorban erősíteni kell a minőségmenedzsmentet képzéssel és pályázati lehetőségekkel - mondta Molnár Pál, az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke kedden, az idei Európai Minőség Hét budapesti konferenciája szünetében az MTI-nek.
A rendezvényen értékelték az október 26-27-én Budapesten tartott Nemzetközi Minőségügyi Akadémia (IAQ) Minőségügyi Világfórumának tapasztalatait.
Molnár Pál kiemelte, hogy a nemzetközi tendenciákkal egyezően Magyarországon is jellemző, hogy a kkv-szektorban nehezen tudják követni a minőségmenedzsment sokrétű feladatát, ezért indokolt lenne átfogó képzési programokat indítani.
Molnár Pál, aki egyben az ENSZ tanácsadó szervezeteként működő Nemzetközi Minőségügyi Akadémia soros elnöke is, kiemelte, hogy a világszervezetnél készül a minőségmenedzsment tananyag ajánlás, aminek magyarországi adaptálására készülnek. Ennek alapján az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága képzéseket tart majd a magyar kkv-szektor számára.
Molnár Pál elmondta: a minőséget megújító innováció terjesztését szolgálja a finn államelnök által kezdeményezett minőség-innováció pályázat, amelyen Magyarország 2007 óta vesz részt. Az idén magyar kezdeményezésre a nemzetközi pályázatot kiegészítették minőség és innováció vállalat kiírással is. Kísérleti jelleggel a magyar nemzeti fordulóban versenyeztetik az összvállalati tevékenységet is, nemcsak a termékeket. A tapasztalatok alapján várhatóan kiterjesztik a lehetőséget nemzetközi szintre.
Az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága tájékoztatása szerint a 2015. évi minőség innováció pályázat nemzeti fordulójában első díjat nyert a kis- és középvállalkozói kategóriában az evopro Bus Kft. Moduló autóbuszcsaládja. A mikrovállalkozás kategóriában az Okoskocka Kft. okoskocka terméke, az oktatási szférában a Kecskeméti Főiskola humánerőforrás értékelés és minőségi járműfejlesztési kísérlet pályázata nyert. Az egészségügyi és szociális szférában működő szervezetek között a Szent Erzsébet Szociális Alapítvány idősgondozás Manhertz-elve pályamű, a potenciális minőség-innováció kategóriában a G&G és Társa Kft. homlokzati állványrendszerekhez és épületekhez rögzíthető hőszigetelő védőfólia pályázata lett az első.
A nemzeti szinten kiírt Minőség-innovatív vállalat 2015 pályázatot nagyvállalati kategóriában a Lexmark International Technology Hungaria Kft., mikrovállalkozás kategóriában a Maform Kft. nyerte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06