Dohányboltellátó
Időben és zökkenőmentesen indult az új dohánykereskedelmi rendszer
A vasárnap hatályba lépett törvényi rendelkezések értelmében a dohánytermék-kiskereskedők már csak az ODBE-től szerezhetik be a dohánytermékeket.
2015.11.02 17:21MTIZökkenőmentesen indult november elsején az új dohány-kiskereskedelmi rendszer, minden depóban időben megkezdődött az értékesítés, és napközben sem voltak fennakadások - közölte az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) hétfőn az MTI-vel.
A cég a koncessziós szerződésben vállaltaknak megfelelően kilenc logisztikai központból biztosítja az országos ellátást.
A vasárnap hatályba lépett törvényi rendelkezések értelmében a dohánytermék-kiskereskedők már csak az állam által koncessziós szerződéssel kijelölt társaságtól, vagyis az ODBE-től szerezhetik be a dohánytermékeket.
A cég hétfőn közölte: november 2-án reggel 6 órától a dohány kiskereskedők részére megnyílt az általános szerződési feltételek (ászf) elfogadásának lehetősége, és már az első napon több mint 2000 dohánybolt élt ezzel. Hozzáfűzték, hogy országszerte minden raktáruk cash&carry boltjában is folyamatos volt a kiskereskedői érdeklődés és a vásárlás.
Az ellátás - amely a már szerződött beszállítók készleteiből történt - egész nap problémamentes és folytonos volt az üzletekben. A közlemény szerint a kiskereskedők visszajelzései alapján az új rendszer rugalmasabb ellátást biztosít, ahol mindenki maga választhatja meg, milyen módon kívánja áruját beszerezni, valamint megelégedettségüknek adtak hangot, hogy a cash&carry boltokban már az első napon realizálni tudták az ODBE Kft. által kínált legmagasabb árrés sávot.
Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. által a helyszínen elvégzett szúrópróbaszerű ellenőrzéseken az ODBE összes raktára hiba nélkül teljesített. Az ellenőrzéseken a vásárlás folyamatát, a kiszolgálás minőségét, a raktárak felkészültségét is vizsgálták.
Az ODBE Kft. arra is felhívta a figyelmet, hogy nem hetente egyszer szállít ingyen nagy tételben a boltokba, hanem az összes esetben egyedileg vizsgálja meg az adott üzlet logisztikai paramétereit, valamint átlagos rendelési volumenét és így határozza meg a kiszállítások gyakoriságát, amely lehet akár heti ötszöri is, amennyiben ez indokolt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


