Technikai okoból
Még négy OTP-részvény maradt az MNV-nél
Technikai okokból 4 OTP-részvény maradt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonában, amelyeknek hasznosításáról később dönt a zrt.
2015.10.30 16:22MTIA Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett MNV-bejelentés szerint az állam a fennmaradt pénzügyi eszközök mellett 1 153 976 OTP OPUS Securities törzsrészvényre váltható kötvénnyel is rendelkezik. 2016. október 17-én esedékes az átváltás, ha a kibocsátó emellett dönt, az államnak továbbra is lesz egy bizonyos tulajdoni hányada.
Az OTP Bank Nyrt. az MTI kérdésére elmondta: az aukció során olyan allokációs szabályok szerint osztották szét a részvényeket, amelynek eredményeként az aukció végén pár darab megmaradt.
Az MNV csütörtökön értékesítette az állami tulajdonú OTP-részvényeit az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével.
A társaság korábbi tájékoztatása szerint a kormány döntése alapján, a 2015. évi költségvetés bevételi előirányzatainak teljesítése érdekében adták el a részvényeket. Az értékesítésből származó mintegy 75 milliárd forintos bevétel az Országgyűlés által elfogadott 2015-ös költségvetési törvényben foglaltaknak megfelelően a Beruházási Alapba folyik be, azt a szigorú vagyonpolitikai alapelvek betartásával a közvagyon gyarapítására, beruházásokra és fejlesztésekre fordítják majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


