Beruházás
Több mint hatmilliárd forintból épül az új Hidegkuti stadion
Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel.
2015.10.26 12:47MTI
mtk.hu
Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a nyílt közbeszerzési pályázaton négyen indultak, a győztes konzorcium pedig mind az árban, mind a stadion felépítésének időtartamában a legjobb ajánlatot adta. A győztes pályázó 6, 31 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, és a pályázatban szereplő 360 napos határidőhöz képest 30 nappal hamarabbra ígéri a befejezést. Deutsch Tamás hozzátette: a szerződés értelmében legkésőbb augusztus 31-ig be kell fejezni a munkálatokat, a jogerős használatba vételi határidő szeptember 16., a korábbi terveknek megfelelően pedig szeptember 21-én, a Sporting Lisboa ellen rendezik meg az avatóünnepséget.
Az új Hidegkuti Stadionban a pályát kilencven fokkal elfordítják a jelenlegihez képest, így az párhuzamos lesz a Hungária körúttal. A létesítményben 5322 ülőhelyet alakítanak ki, ezek közül 70-t a mozgássérülteknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


