BÉT
Stagnálásra számít az elemző a tőzsdén
A befektetők elsősorban az Európai Központi Bankra (EKB) figyelnek, amely csütörtökön délután tart kamatdöntő ülést.
2015.10.22 08:46MTIAlacsony forgalom mellett stagnálást vár a nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
Rövid Szabolcs az MTI-nek elmondta: a befektetők elsősorban az Európai Központi Bankra (EKB) figyelnek, amely csütörtökön délután tart kamatdöntő ülést. Addig csak kisebb elmozdulások lehetnek, a befektetők kivárnak, a későbbi hírek határozzák meg a magyar piacon és Európában is a kereskedés irányát - vélekedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,06 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 21 548,55 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt. A Mol 225 forinttal, 1,70 százalékkal 13 005 forintra csökkent, 783,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 16 forinttal, 0,29 százalékkal 5506 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 382 forintot ért, forgalma 507,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,11 százalékkal 4640 forintra erősödött, a részvények forgalma 834,7 millió forintot ért el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


