NGM
Folytatódik a budai Millenáris bővítése
Az egykori Ganz-gyár és ipari minisztérium helyén zöld pihenőparkot és 500 férőhelyes mélygarázst építenek
2015.10.05 17:02MTIVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. kerület országgyűlési képviselője hétfőn az építkezés helyszínére látogatott, ezt követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a következő napokban megkezdik a lebontott gyárépületek alapjainak feldarabolását és elszállítását. A várhatóan tavaszra befejeződő bontási munkákat úgy ütemezik, hogy a Széll Kálmán tér felújítását ne hátráltassa és a karácsonyi vásárlásokat se nehezítse parkolóhiány - tette hozzá.
A munkálatokkal egyidejűleg környezeti állapotfelmérést is végeznek, mivel ezen a területen sok évtizeden keresztül ipari tevékenység folyt. Ennek ismeretében dönt majd a környezetvédelmi hatóság a beavatkozásról - tájékoztatott a miniszter.
A közlemény szerint nyílt közbeszerzési eljárás indult a park és a mélygarázs tervezésére, valamint a kivitelezéssel kapcsolatos egyéb mérnöki szolgáltatásokra.
A Fény utca gépjárműforgalmának elvezetésére a tervezőnek olyan megoldást kell találnia, hogy a Millenáris régi és új része között a gyalogos átjárás zavartalan lehessen - emelte ki Varga Mihály a tájékoztatásban.
A létesítmény látványterveit a jövő év elején mutatják be, a park és a mélygarázs 2017-ben készülhet el - áll a közleményben.
A kormány 2013-ban határozott arról, hogy a Budapest II. kerület, Margit körút 85-87. szám alatt található ingatlanon, az egykori Ganz-gyár és ipari minisztérium helyén közpark létesüljön. A forgalmas környék átszellőzését akadályozó, jó ideje használaton kívüli épületeket 2015 tavaszára bontották le a földfelszínig - idézik fel a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


