Beruházás
Polgár Ipari Park: uniós forrásból fejleszt az InfoGroup
Háromszáz millió forint európai uniós támogatást nyert el az InfoGroup annak a 4600 négyzetméteres csarnoknak a megépítésére, amely most fejeződött be a Polgár Ipari Parkban.
2015.09.28 12:50MTIHorváth Emese, az ingatlanfejlesztő cégcsoport értékesítési és fejlesztési igazgatója hétfőn a helyszínen tartott tájékoztató rendezvényen elmondta: cégük az elmúlt években sikeresen pályázott az infrastruktúra- és ipari park fejlesztési pályázatokon, s az elnyert támogatásokkal jelentős beruházásokat sikerült megvalósítania.
Az M3 autópálya polgári lehajtójánál fekvő, 58 hektáros Polgár Ipari Parkban a most elkészült csarnokon kívül már 18 500 négyzetméternyi raktárcsarnok készült el: partnereik és bérlőik között megtalálható a Volvo Truck, a Delta Truck, a Jabil Circuit, a Toyota Tsusho és a Gyermelyi - sorolta az igazgató.
Hozzátette, hogy az év végéig további ötezer négyzetméter csarnok építése fejeződik be, így már több mint 27 ezer négyzetméter raktárterülettel rendelkeznek a parkban.
A folyamatban lévő és tervezett fejlesztésekkel az a céljuk, hogy a Polgár Ipari Park - amely Debrecenből, Miskolcról és Nyíregyházáról fél órán belül elérhető -, Észak-Kelet-Magyarország első számú logisztikai központjává váljon - mondta Horváth Emese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


