Öt nap
Hús, tej, pálinka - vásárolni is lehet az OMÉK-en
Minden korábbinál több helyi termelőnek ad majd helyet az OMÉK, a kiállítók közel fele családi vállalkozás, illetve helyi termelő vagy kis- és középvállalkozó.
2015.09.23 08:21MTI
Megnyit szerdán az idei Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK), ahol bemutatkozik a hazai agrárium, a több mint 900 kiállító összesen mintegy 40 ezer négyzetméteren várja a látogatókat - közölte az eseményt szervező Magyar Turizmus Zrt..
A közlemény szerint az OMÉK a vidék bemutatkozása a városi, fővárosi közönség előtt, egyben magas színvonalú szakmai fórum a vállalkozások számára. Ezúttal a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar remekein túl a hazai turizmus gazdag kínálatát is megismerhetik a látogatók - írták.
Ebben az évben a minden korábbinál több helyi termelőnek ad majd helyet az OMÉK, a kiállítók közel fele családi vállalkozás, illetve helyi termelő vagy kis- és középvállalkozó.
Minden régió standjánál helyi termelők és termékek piaca kap helyet, ahol vásárolni is lehet. A stand az adott tájegység színes, kulturális programokkal fűszerezett megjelenítése is lesz.
A színpadokon a térség táncai, dalai, jellegzetes népviselete és mesterségei elevenednek meg. A kiállítók maguk is szerveznek programokat, bemutatják, hogyan készítik saját termékeiket. Lesz például levendulapárna-, rétes- és csokoládékészítés.
Az érdeklődők a régióban elérhető programokról is tájékozódhatnak a Magyar Turizmus Zrt. pultjainál.
A több mint 900 kiállító mellett majdnem 300 társkiállító is részt vesz az eseményen. Az élelmiszergyártók közül a húsipar, a tejipar termelői és a pálinkakészítők lesznek jelen a legnagyobb számban. A mezőgazdasági gépek forgalmazóinak és gyártóinak mintegy 18 ezer négyzetmétert biztosítanak.
Az agrárium teljes vertikumát felölelő kiállítás öt napja alatt 7 helyszínen összesen 34 szakmai konferenciát, díjátadót és projektzáró eseményt rendez a Földművelésügyi Minisztérium és szakmai szervezetei közreműködésével a Magyar Turizmus Zrt. Jelentős szakmai egyeztetések is zajlanak majd a vásár ideje alatt, például itt írják alá a szakmai szereplők közös érdekminimumát megfogalmazó Agrármarketing Kódexet.
A vásár díszvendége a Kárpát-medence, 22 határon túli kiállító mutatkozik be, az esemény frissülő programja és az előkészületek nyomon követhetők az omek.itthon.hu oldalon, valamint a Facebookon.
A 77. OMÉK szeptember 23. és 27. között, a hagyományokhoz híven, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban lesz, a belépőket a két évvel ezelőtti árakon értékesítik, a regisztrált iskolás csoportok számára a részvétel ingyenes.
A kiállítás idején sűrűbben jár a 100-as busz, valamint a BKK külön 100E jelzésű buszt indít a Puskás Ferenc Stadion és a Hungexpo között, egyes MÁV-járatok pedig megállnak Kőbánya-felsőn. Öt napra a Mol Bubi ideiglenes állomást hoz létre a területen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06