Bányászat
Újranyitotta az Aldebrő-Detk térségében lévő keleti bányáját a Mátrai Erőmű
A területről a következő évtizedekben több százmillió tonna lignitet tervez kitermelni a társaság.
2015.09.21 13:33MTI
Illusztráció: MTI Komka Péter
Bernhardt Lüschper, a társaság igazgatóságának elnöke a helyszínen tartott ünnepi köszöntőjében kijelentette: a keleti bánya előtt még legalább 40-45 évnyi termelés áll.
A keleti bánya művelését 2004 óta szüneteltetik. Újranyitásáig mintegy 2,5 milliárd forintot fordított az előkészítő munkákra a cég.
Derekas Barnabás elnökhelyettes elmondta: az újranyitás érdekében áthelyezték a területen átfolyó Tarnóca-patak egy szakaszát, építettek négy hidat és két mezőgazdasági átjárót, kiépítették a villamosvezeték-hálózatot, továbbá megépült egy tíz kilométeres szállítószalag-rendszer is.
A meddő lefejtése után 2018-ban kezdik meg a lignit kitermelését, majd 2-3 év után fokozatosan a bányászatuk súlypontja erre a területre tevődik át a Halmajugra-Detk-Ludas-Karácsond térségében lévő déli bányából.
"Reményeink szerint ez a bánya hosszú ideig tudja majd szolgálni a magyar gazdaságot, és hazai alapanyagra támaszkodva, jó áron, megbízhatóan villamos energiát tudunk termelni a Mátra lábánál" - mondta.
A Mátrai Erőmű Zrt. 74 százalékban a német RWE Power AG., illetve az EnBW csoport tulajdonában van, 26 százalékot pedig a Magyar Villamos Művek Zrt. birtokol.
A 950 MW beépített teljesítménnyel rendelkező erőmű Magyarország legnagyobb lignittüzelésű erőműve és az energiaszektor második legnagyobb áramtermelő üzeme, amely a teljes magyar éves villamosenergia-felhasználás 15 százalékát állítja elő.
A mintegy 2100 embert alkalmazó társaság nettó árbevétele 101,5 milliárd forint, adózott eredménye pedig 8,9 milliárd forint volt 2014-ben, míg 2013-ban 95,6 milliárd forint nettó árbevételt, és 10,5 milliárd forint nyereséget könyveltek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


