Eltérések
Az ÁSZ szabálytalanságokat talált több nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásában
Szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a görög, az örmény, az ukrán és a roma országos nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásában; vezetőiknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
2015.09.17 15:40MTIAz ÁSZ a négy önkormányzat 2010 és 2014 első féléve közötti belső kontrollrendszerét, pénzügyi és vagyongazdálkodását értékelte annak az átfogó vizsgálatnak a részeként, amely mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzatra kiterjed.
Megállapítása szerint az Országos Roma Önkormányzat pénzügyi és vagyongazdálkodása, valamint a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése csak részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak.
A számvevőszék hiányosságokat állapított meg az államháztartás alrendszeréből kapott támogatások felhasználásában és elszámolásában, valamint az önkormányzat által nyújtott támogatások pályáztatása, elszámoltatása, felhasználásának ellenőrzése terén is.
A működési támogatásokról, illetve azok felhasználásáról nem vezettek a jogszabályi előírások szerinti elkülönített nyilvántartást. A működési támogatás 2011-2012. évi felhasználásáról nem készítettek jogszabály szerinti beszámolót, míg a 2013. évi felhasználást nem az előírt tartalommal mutatták be - áll a jelentésben.
A jogszabály értelmében a másik három önkormányzatnak is intézkedési tervet kell készítenie.
A Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata ellenőrzése során egyebek mellett azt állapították meg, hogy a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése összességében nem volt megfelelő, a nemzetiségi önkormányzat pénzügyi és vagyongazdálkodása pedig részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak.
Az Országos Örmény Önkormányzat vizsgálatáról azt írták: pénzügyi gazdálkodása részben, vagyongazdálkodása pedig nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése összességében nem volt szabályszerű.
Az Ukrán Országos Önkormányzat ellenőrzése során azt állapították meg, hogy pénzügyi és vagyongazdálkodása részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak, míg a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése összességében nem volt szabályszerű.
Az ÁSZ egy héttel korábban, szeptember 10-én tette közzé a szlovén, a horvát, a szerb és a szlovák országos nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzéséről készített jelentését; ezeknél a vizsgálatok során kisebb szabálytalanságokat találtak.
Domokos László, az ÁSZ elnöke akkor azt mondta, hogy a 13 országos nemzetiségi önkormányzat gazdálkodását az elmúlt 25 évben önálló témaként egyetlen szervezet sem ellenőrizte, ez tette indokolttá 2013-ban az ellenőrzéseik megindítását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06