Versenyjog
A TEVA és a Hungaropharma nem ért egyet a GVH-bírsággal
A GVH csaknem 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki egy gyógyszerkartell résztvevőire, három gyógyszer-nagykereskedő cégre - köztük a TEVA-ra ás a Hungaropharmára - és két tanácsadó vállalkozásra.
2015.09.15 18:17MTIAz MTI érdeklődésére a TEVA Gyógyszergyár Zrt. közölte, hogy nem ért egyet a döntéssel, és minden lehetséges jogi lépést megtesz a döntés megváltoztatása érdekében.
A Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. határozott álláspontja, hogy - a GVH megállapításával szemben - jogsértést semmilyen tekintetben, semmilyen módon nem követett el. Ezt az eljárás folyamán mindvégig hangsúlyozták, az erre vonatkozó bizonyítékaikat és a jogi érvelésüket előterjesztették - írta válaszában az MTI megkeresésére a Hungaropharma. Hozzátették: a versenytanács határozatát tanulmányozzák, az abban foglalt megállapításokat elemezik, értékelik, ezt követően döntenek a szükséges lépésekről.
A Gazdasági Versenyhivatal kedden ismertette, hogy a Budapesti Egészségközpont Zrt. 2011. novemberében gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki a fővárosi önkormányzathoz tartozó tizenkét kórház számára, évente ötmilliárd forint értékben. A kiíró külső szakértőként alkalmazta a PharmAudit Kft.-t, amely az eljárás alá vontak összejátszását szervezte a Mezadin Piackutató és Marketing-kommunikációs Kft. segítségével.
Az elmarasztalt vállalkozások közösen érték el a pályázati kiírás módosítását úgy, hogy a pályázati feltételeket csak az Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. és a TEVA Gyógyszergyár Zrt. tudja teljesíteni, így a keret-megállapodásos közbeszerzési eljáráson csak ez a három nagykereskedő tudott indulni - közölte a versenyhivatal.
A GVH ezért a három gyógyszer-nagykereskedő cég mindegyikére 792 millió forint, a Mezadin Kft.-re 66,6 millió forint, a végelszámolás alatt álló PharmAudit Kft.-re pedig 12 ezer forint bírságot szabott ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


