Smart city
Magyar cégek kapcsolódhatnak be az Egyesült Arab Emírségek városfejlesztési beruházásaiba
Az emirátusok gazdasági miniszterét és az általa vezetett delegációt hivatalában fogadta Varga Mihály
2015.09.15 06:30MTIÚj lehetőségek nyílnak a magyar vállalkozások számára az Egyesült Arab Emírségekben a két ország között a napokban megszülető gazdasági együttműködési megállapodásnak köszönhetően - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével, Szultán bin Szaíd Al Manszúrival folytatott megbeszélését követően.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői közleménye szerint az emirátusok gazdasági miniszterét és az általa vezetett delegációt hivatalában fogadta Varga Mihály. A nemzetgazdasági tárca vezetője kifejtette: a gazdasági együttműködési megállapodás, amelyet a napokban írnak alá, a két ország közötti kapcsolatok elmélyítését szolgálja. Ez a megállapodás, valamint az 1990 óta meglévő diplomáciai kapcsolatok, illetve a 2013-ban kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről kötött szerződés az alapja a két ország közötti hosszú távú gazdasági együttműködésnek.
A közlemény szerint a nemzetgazdasági tárca vezetője úgy vélte: a magyar cégek sikeresen kapcsolódhatnak be az Emírségek városfejlesztési beruházásaiba. A két miniszter lehetőséget látott a mélyebb együttműködésre az innováció, az élelmiszeripar és a vízgazdálkodás területén is.
Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország a gazdaság elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján a térség egyik legmegbízhatóbb országává vált. A stabil növekedési pálya, a háztartások fogyasztásának élénkülése, valamint a visszafogott inflációs környezet az Emírségek vállalatai számára is kedvező befektetői környezetet kínál.
Varga Mihály a sikeres együttműködések között megemlítette az Emirates Group tavaly év végi beruházását: a légitársaság hat globális ügyfélszolgálatának egyikét Budapestre helyezte, s a több milliárd forintos fejlesztés révén 300 új munkahelyet hozott létre a magyar fővárosban. A magyar gazdasági miniszter a dubai székhelyű Taghleef Industries tiszaújvárosi csomagolóeszköz-gyártó üzemének létesítését, illetve az emírségekbeli cégek szállodaipari beruházásait is példaértékűnek nevezte. Ez utóbbiak Magyarország turisztikai vonzerejét növelik, ugyanúgy, mint a tavaly és tavalyelőtt elindult légi járatok Budapest és Dubai között. A megbeszélésen a felek felvetették egy élelmiszer-logisztikai központ magyarországi létesítésének lehetőségét is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


