Biztosítás - biztonság
Az Astra Biztosító ügyfeleinek kérelmezniük kell szerződésük felbontását
Az Astra Biztosító ügyfelei csak akkor tudnak másik biztosítóhoz átszerződni, ha az Astránál kérelmezik szerződésük felbontását, vagyis a folyamat nem automatikus.
2015.09.04 15:26MTIErre hívja fel a figyelmet pénteki eljuttatott közleményében a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
Fontos az is, hogy az ügyfél által aláírt, a közös megegyezés megszűntetéséről szóló kérelem legkésőbb egy héttel - egészen pontosan 7 nappal - az utolsó díjjal rendezett dátum előtt beérkezzen az Astra Biztosítóhoz. Az új szerződés a soron következő díjfizetés esedékességi időpontjától indulhat - figyelmeztet a közlemény szerint Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója.
Az alkuszcég szerint a csődeljárás alatt álló biztosító már javában intézi az ügyfelek szerződésbontási kérelmeit.
A román Astra biztosítótársaságot augusztus 26-án nyilvánította fizetésképtelenné az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF). A lépés a biztosító magyarországi fióktelepét is érinti. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közölte: a biztosító magyarországi fióktelepe köteles helytállni a díjfizető ügyfelek által okozott károkért mindaddig, amíg Romániában el nem rendelik a biztosító felszámolását. A már bekövetkezett károkat ezért érdemes mihamarabb jelezni a fióktelepnél.
A CLB pénteki közleményében kifejti, hogy a másik biztosítóhoz való átszerződés csaknem kétszázezer embert és kötelező gépjármű felelősség-biztosítást (kgfb), a casco-t és lakásbiztosítási szerződést érint.
A szerződésbontási kérelmeket az Astra egyenként fogja elbírálni, és csak azt az ügyfelet engedik el, akinek nincs díjhátraléka.
Németh Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy pontosan össze kell hangolni a kgfb-szerződések megszűnését és az újak megkötését egy másik biztosítónál, mert a folytonosság megszakadásának költséges következményei vannak. Ez az úgynevezett fedezetlenségi időszak, amely miatt kiemelten magas díjait kell fizetni, s előfordulhat, hogy az ekkor okozott kár teljes összegét is az ügyfélnek kell megtérítenie.
Azoknak viszont, akik az éves díjat előre kifizették, továbbra is várniuk kell a szerződési határidő leteltére - fordulóra -, mert az Astra nem téríti vissza a pénzt, és addig nem is lehet másik biztosítóval szerződni. Akik szerződése pedig nem érte el a 270 napos időtartamot az Astra kötelékében, azoknak az idei bónusz fokozati ugrása elmarad. Az ehhez szükséges napok számítása az új biztosítónál induló szerződéssel egy időben újrakezdődik - olvasható a közleményben
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


