Agrárium
MVH: 500-600 milliárd forint áramlik az állattenyésztésbe
Egyebek között a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, a védett, őshonos állatfajták megőrzésének támogatására, illetve az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére fordítanák az összeget.
2015.09.04 23:30MTIA kormányzat olyan célok elérését határozta meg a következő évekre, amelyek révén 2020-ig versenyképesebb, fenntarthatóbb lesz az ország mezőgazdasága, 500-600 milliárd forint áramlik majd az állattenyésztésbe, egyebek között a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, a védett, őshonos állatfajták megőrzésének támogatására, illetve az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére - fejtette ki Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke a IX. Kaposvári Állattenyésztési Napok megnyitóján pénteken Kaposváron.
A három napig tartó rendezvényen közölte azt is, hogy a fiatal gazdák ugyancsak támogatáshoz juthatnak az indulásukhoz.
Az elnök úgy vélte, az országnak fel kell készülnie arra az időszakra is, amikor esetleg nem kap támogatást.
Gyuricza Csaba beszélt arról is, hogy az egyetemek minősítésében az egyik legfontosabb az, hogy milyen kapcsolatot tart fenn az intézmény a gyakorlati élettel, az agrárgazdaság szereplőivel. Elmondta, e téren a Kaposvári Egyetem élen jár, ami a gyakorlati oktatásban is megnyilvánul.
Hozzátette, jó lenne, ha nemcsak Kaposváron és nemcsak e három napban lennének együtt az állattenyésztés iránt elhivatott szakemberek, és a szakma iránt érdeklődő fiatalok.
A Pannon Lovasakadémián megrendezett, vasárnapig tartó állattenyésztési napok házigazdája a Kaposvári Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft., ahol több mint 200 kiállító várja az állattenyésztés iránt érdeklődőket, köztük az agrárium legnevesebb agrárcégei és vezető mezőgazdasági intézmények.
A szakmai programokat szórakoztató műsorok és vetélkedők kísérik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06