Növekedés
A vártnál magasabb az augusztusi infláció
Az előrejelzésekhez képest kissé erősebben növekedtek a fogyasztói árak augusztusban az euróövezetben.
2015.08.31 12:16MTIAz Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által hétfőn kiadott előzetes adatok szerint augusztusban a júliusival azonos mértékben, 0,2 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex havi szinten. Elemzők 0,1 százalékos növekedésre számítottak.
A fogyasztói árindex januártól márciusig negatív értéket mutatott, áprilisban pedig zéró volt. Májusban 0,3, júniusban és júliusban pedig 0,2 százalékos növekedést mértek.
A fő összetevők közül az élelmiszerek, dohánytermékek és alkoholos italok ára 1,2 százalékkal emelkedett augusztusban a júliusi 0,9 százalék után. A szolgáltatások a júliusival azonos mértékben, 1,2 százalékkal drágultak. Az energiaárak viszont 7,1 százalékkal csökkentek a júliusi 5,6 százalékos visszaesés után.
Az, hogy a fogyasztói árindex augusztusban is alacsony szinten maradt, táplálja azokat a spekulációkat, miszerint az Európai Központi Banknak (EKB) meg kell hosszabbítania a márciusban indított kötvényvásárlási programját, ha el akarja érni a 2 százalékos inflációs célt.
Peter Praet, az EKB vezető közgazdásza a múlt héten arról beszélt, hogy a nyersanyagárak csökkenése, illetve az olyan feltörekvő országok, mint Kína gazdasági növekedésének lassulása miatt fokozódott annak a kockázata, hogy hosszú időre nagyon alacsony lesz az infláció Európában. Kijelentette, hogy az euróövezeti jegybank egyértelműen képes és hajlandó cselekedni szükség esetén.
Nem valószínű, hogy az EKB kormányzótanácsa új akcióprogramot fogadjon el csütörtöki ülésén. Elemzők azonban arra számítanak, hogy Mario Draghi EKB-elnök a tanácskozást követő sajtótájékoztatón nyomatékosan megismétli, hogy elkötelezettek az inflációs célszám mellett és ennek megfelelően alakítják az EKB monetáris politikáját.
Vitor Constancio, az EKB alelnöke a hét végén a világ vezető jegybankárainak Jackson Hole-i tanácskozásán arról beszélt, hogy az euróövezeti jegybank mennyiségi monetáris ösztönző intézkedései alkalmasak az euróövezeti infláció két százalék közeli célhoz emeléséhez, és megvédték a régiót a pénzügyi sokkoktól is.
"Tavaly decemberben és az idei év elején negatív inflációval kellett szembenéznünk, de ezt sikerült korrigálni" - mutatott rá egy kérdésre adott válaszában. "A legfontosabb eredmény az volt, hogy teljes mértékben meg tudtuk állítani az inflációs várakozásokat" - hangsúlyozta.
Az alacsony euróövezeti infláció trendje egybevág a más iparosodott országokra jellemző folyamatokkal, például az Egyesült Államokéval is, ahol az infláció szintén jócskán elmarad a szövetségi jegybak szerepét betöltő Fed által optimálisnak tartott két százaléktól.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06