Költségvetés
Devizahitelek - Varga: nem lesz szükség a 2016-os büdzsé módosítására
Nem lesz szükség a 2016-os költségvetés módosítására a devizaalapú személyi és autóhitelek forintosítása miatt.
2015.08.19 21:30MTIVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, az M1 aktuális műsorában elmondta: az a 31 milliárd forint támogatás, amelyet az ügyfeleknek jóváírnak, és amelyet fele-fele részben a kormány és a bankok állnak, nem egy évben keletkezik, mivel kettőtől öt évig terjedő futamidők vannak.
A jóváírás pedig folyamatosan történik a forintosítás után, a technikai részleteket a bank intézi - tette hozzá.
Kiemelte: ez a bankok és a költségvetés számára is csak néhány milliárd forintos megterhelést jelent majd évente, a 2016-os költségvetéshez ezért "nem kell hozzányúlni".
Varga Mihály közölte: akinek devizaalapú személyi és autóhitele van, annak nem lesz sok teendője.
A parlament szeptemberben megtárgyalja és elfogadja a szükséges törvénymódosításokat, októberben-novemberben kihirdetik a törvényt, a bankok tájékoztató kampányt kezdenek, december elsejei határnappal rögzítik a szerződés aktuális tőke- és kamatszámait. Erről december 15-étől kezdve küldenek értesítést az ügyfeleknek - ismertette.
Rámutatott: ha az ügyfél ezzel egyetért, nincs teendője, de ha továbbra is svájci frankban vagy euróban akar törleszteni, akkor meg kell keresnie a bankját. Közlése szerint ezeknek a hiteleknek a 95 százaléka svájci frankban van, az állam és a bank frankonként 31 forint támogatást ad a hitelek kedvező kiváltásához.
Varga Mihály közölte, hogy a mostani intézkedéssel a lakossági devizaalapú hitelek aránya a forintosításokat megelőző időszaki 54 százalékról 3 százalék alá csökken Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


