Szőlőből bor
Elkezdődött a szüret a Soproni Borvidéken
Tavalyhoz képest egy nappal korábban, hétfőn elkezdődött a szüret a Soproni Borvidéken.
2015.08.12 03:35MTI
A Fertő parti Ranisch-dűlőn egy hektáron 95 mázsa Irsai Olivért szedtek, amely mintegy ötven százalékkal haladja meg az előző évi mennyiséget - tájékoztatta a Taschner Borház tulajdonosa kedden az MTI-t.
Taschner Kurt elmondta, hogy a szőlőt kézzel szüretelték, a nagyobb mennyiség pedig a kedvező időjárásnak köszönhető, mert sem szőlőbetegségek, sem jégverés nem tizedelte az ültetvényeket.
Hozzátette, hogy a gyors feldolgozást és erjesztést követően a hónap utolsó hetében már palackozva lesz a hétfőn szüretelt szőlőből a bor.
Taschner István, a Sopron Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke elmondta, hogy az 1850 hektáron elterülő szőlőültetvényeken egészségesek és megfelelő méretűek a szőlőszemek. Várhatóan harminc mázsával fogja meghaladni az idei mennyiség a tavalyi 51 mázsát.
Hozzátette: az Irsai Olivér maradék, mintegy 30 hektáron elterülő részét a jövő hét elején kezdik szüretelni, a Zenitet pedig a hónap végén. A tervek szerint szeptember 10. és 20. között, vagyis idén tíz nappal korábban kezdik a vörös fajták közül a Zweigelt és a Kékfrankos szüretét.
A hegyközségi tanács elnöke szerint a nagyobb mennyiség a kedvező időjárásnak köszönhető és annak, hogy a szőlőbetegségekkel sem kellett megküzdeniük.
Elmondta azt is, hogy a gazdák reménykednek a felvásárlói ár növekedésében, amely tavaly kilónként 80 és 90 forint között mozgott. Ez annyira alacsony volt, hogy nem haladta meg a gazdák kilónkénti 93 forintos önköltségi árát. Idén 110 és 120 forintos kilónkénti felvásárlói árral számolnak - tette hozzá.
A Soproni Borvidéken mintegy 75 százalékban kék szőlőt termesztenek, annak is mintegy 70 százalékát teszi ki a vidékre jellemző Kékfrankos. Jelentősek még a Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot és Pinot noir ültetvények is.
A fehérborfajták közül a Zöld veltelini, a Chardonnay, a Tramini, a Zenit, a Sauvignon blanc és a Korai piros veltelini a legelterjedtebb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06