OKISZ
Az iparszövetség további javaslatokat dolgoz ki a kkv-k adminisztrációs terheinek csökkentésére
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) további javaslatokat dolgoz ki a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) adminisztrációs terheinek csökkentésére.
2015.07.27 02:30MTIAz OKISZ elnöke, Vadász György az MTI-nek elmondta, a vállalkozásfejlesztési tanács legutóbbi ülésén elhangzottak alapján a szövetség körlevélben fordult a tagsághoz, azt kérve, hogy jelezzék, milyen további bürokratikus teher csökkentésére látnak lehetőséget. A beérkezett válaszokat feldolgozzák, ezekből javaslatot állítanak össze várhatóan még szeptemberben.
Vadász György szerint Magyarországon a kormány eredményesen látott neki az adminisztrációs terhek csökkentéséhez, ebben az iparszövetség a gazdasági tárca által irányított szakértői csoport tagjaként közreműködött.
Ugyanakkor úgy látják, a csökkentés ellenére újabb vállalkozói terhek is jelentkeztek amiatt, hogy a kormány erőteljesen lépett fel a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Érzékelhetőek már az eredmények a kisadók, a pénztárgépek, az áruszállításban az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetésének hatására, azonban az intézkedések a bürokrácia csökkentését nem segítették - mutatott rá.
A Magyar Iparszövetség fontosnak tartja a feketegazdaság, a láthatatlan jövedelmek visszaszorítását, de az adminisztrációs terhek további mérséklését is. A bürokrácia nagyobb mértékben érezteti kedvezőtlen hatását egy mikro- vagy kisvállalkozásnál, mint egy nagy cégnél, ahol a feladat ellátására szakapparátus áll rendelkezésre - hívta fel a figyelmet Vadász György.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


