A négyhetes kampány alatt
Húsz százalékkal nőtt a magyar dinnyefogyasztás
Húsz százalékkal nőtt a dinnye magyarországi fogyasztása a dinnye népszerűsítését célzó négyhetes kampány alatt.
2015.07.21 15:54MTI
Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára elmondta: a kampány célja az volt, hogy minél több friss magyar dinnye kerüljön a vásárlók asztalára, ami azért is fontos, mert a nemzeti dinnyeprogram beindulása, 2011 óta 11 ezer család él a gyümölcs termesztéséből, ők évente 220-240 ezer tonna dinnyét termesztenek.
Magyarországon jelenleg közel 6 ezer hektáron termesztenek görögdinnyét, a fogyasztás 2011 óta 20 százalékkal növekedett. A Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára arról is beszélt, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság a szezon idején kiemelt figyelmet fordít a görögdinnye-termesztés és -forgalmazás ellenőrzésére.
Tájékoztatása szerint a minőség, a származás és a nyomon követhetőség mellett ellenőrzik az elárusító helyek higiéniáját, és vizsgálják azt is, hogy a forgalmazó eleget tett-e a rá vonatkozó jogszabályi kötelezettségeknek.
Zsigó Róbert kiemelte, hogy a hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően egyértelműen javult a jogkövető magatartás és a vizsgálatok szerint a hazai dinnye minősége is kiváló.
Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese beszámolt arról, hogy a kampány június végén a sárgadinnye kóstoltatásával kezdődött, majd július 10-étől a görögdinnye népszerűsítésével folytatódott.
A hazai dinnye népszerűsítését célzó kampány a CBA üzletekben és több hazai fesztiválon is jelen volt, az Erzsébet tábor pedig új helyszínként csatlakozott a programhoz, ahol gyermekek és családok is kóstolhattak a gyümölcsből - mondta el Lipcsey György.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy tapasztalataik szerint a hazai zöldségek és gyümölcsök esetében a vásárlók lojalitása évről évre növekszik. Az idén üzleteikben 20-25 százalékkal több dinnyét értékesítenek, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


