Hitelminősítés
Javulnak a kilátásaink a Moody's szerint
Stabilra javította az eddigi negatívról a magyar bankrendszer kilátását pénteken a Moody's Investors Service, azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar bankok működési környezete stabilizálódik a következő 12-18 hónapban.
2015.07.17 15:38MTIA nemzetközi hitelminősítő a lépéshez fűzött, pénteken Londonban ismertetett 17 oldalas elemzésében közölte: a magyar bankszektor működési kondícióinak javulására számít 2015-2016-ban a viszonylag erős gazdasági növekedés közepette.
A Moody's szerint a várható javuláshoz hozzájárul az is, hogy változóban van a magyar kormány politikai alapállása a bankszektorral kapcsolatban. Úgy vélik, ennek egyik megnyilvánulása volt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) februárban aláírt memorandum, amely tartalmazza a bankadó fokozatos csökkentésének tervét is.
A Moody's az idén 2,8 százalékos, 2016-ban 2,2 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban. A cég szerint a növekedés fő hajtóerejét a kormányzati kiadások emelkedése mellett az export és a magánszektorbeli fogyasztás egyidejű erősödése adja.
A hitelminősítő szerint a működési környezet javulása révén a magyar bankszektor az idén ismét nyereséges lesz, és stabilizálja hitelmutatóit, jóllehet gyenge szinteken.
A Moody's a viszonylag erős gazdasági növekedés ellenére csak mérsékelt hitelkereslet-növekedésre számít, különösen a lakossági szektorban.
A bankszektor eszközminősége azonban várhatóan az idén és jövőre is javul, különös tekintettel arra, hogy a devizaalapú ingatlanhitel-állomány átváltása jelentős eszközminőség-kockázatot szüntetett meg a forintárfolyam-kockázat kiiktatásával.
Mindemellett a banki visszatérítések - amelyek nagy részét a bankok az idén folyósítják - javítani fogják a lakossági szektor adósságszolgálati képességét, és e tényező önmagában valószínűleg 2-3 százalékpontot lefarag a lakossági piacon kint lévő banki követelésállomány nem teljesítő hányadából, amely 2014 végén a teljes portfolió 22,4 százaléka volt. Az előremutató jelzőszámokból arra is következtetni lehet, hogy az előrejelzési időszakban az újonnan nem teljesítővé váló kinnlevőség-hányad is csökkenni fog - áll a Moody's pénteki elemzésében.
A hitelminősítő közölte: az idén és jövőre a magyar bankszektor tőkeellátottságának mérsékelt javulását is várja az alapszintű - Tier 1 - tőkemegfelelési ráta tavaly mért, átlagosan mintegy 2 százalékpontos rendszerszintű csökkenése után, amelyet a lakossági visszatérítésekre képzett jelentős tartalékolás okozott.
Ezzel kapcsolatban kiemelik, hogy a magyar bankrendszer Tier 1 szintű tőkemegfelelési rátája a 2013 végén mért 15,5 százalékról 2014 végére 13,3 százalékra csökkent, amely a leggyengébb mutató volt a közép- és kelet-európai EU-térségben.
A magyar bankrendszerben 2009 óta végbement mérlegalkalmazkodási folyamat ugyanakkor jelentősen javította a bankok finanszírozási szerkezetét, és csökkentette azokat a kockázatokat, amelyek a korábban jelentős nagybani finanszírozási - különösen devizafinanszírozási - függőségből eredtek.
A rendszerszintű kinnlevőség-betétállomány ráta tavaly 98,3 százalékra csökkent, és valószínűleg tovább javul a betétállomány várható mérsékelt emelkedése nyomán - áll a Moody's elemzésében.
A hitelminősítő számításai szerint a devizaalapú ingatlanhitel-állomány átváltása hozzávetőleg 25 százalékkal csökkentette a magyar bankok devizafinanszírozási igényét, és ez a refinanszírozási kockázatok mérséklődését eredményezte.
A Moody's hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer stabil kilátása immár összhangban van a "Ba1" szintű magyar szuverén adósbesorolás ugyancsak stabil kilátásával.
A Moody's legutóbb november 7-én hajtott végre hitelminősítői lépést Magyarországgal kapcsolatban: akkor javította stabilra a leminősítés lehetőségére utaló addigi negatívról a magyar államadós-osztályzat kilátását. A döntést a cég annak idején elsősorban a magyar gazdaság javuló középtávú kilátásaival és a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettséggel indokolta.
A Moody's menetrendjében a következő felülvizsgálat múlt pénteken lett volna esedékes, ám a cég akkor nem hajtott végre újabb államadós-osztályzati felülvizsgálatot Magyarország esetében. A Moody's listáján Magyarország szuverén adósosztályzata így továbbra is "Ba1", stabil kilátással.
A többi nemzetközi hitelminősítő az idén már bejelentett pozitív lépéseket Magyarország esetében.
A Fitch Ratings májusban pozitívra javította a magyar szuverén osztályzat kilátását az addigi stabilról, egyebek mellett a magyar gazdaság külső mutatóinak markáns javulásával indokolva a lépést.
A Fitch "BB plusz" hosszú lejáratú magyar szuverén devizaadós-osztályzata a másik két nagy hitelminősítő, a Moody's és a Standard & Poor's hosszú távú magyar szuverén minősítésével azonos, és egy fokozattal elmarad a befektetési ajánlású "BBB" sáv alsó szélétől.
Ha a Fitch Ratings a pozitív kilátás megadása nyomán javítja a magyar szuverén devizaadós-osztályzatot is, ez a besorolás ennél a cégnél visszakerülne a befektetési ajánlású osztályzati kategóriába.
A Standard & Poor's március 20-án - a nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban viszonylag szokatlan módon, az addigi és az azóta is érvényes stabil kilátás pozitívra javítása nélkül - egy fokozattal "BB plusz"-ra javította a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását.
A Standard & Poor's márciusi osztályzatjavításával került a magyar államadós-besorolás mindhárom hitelminősítőnél azonos szintre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06