Vihar
Mabisz: közel 35 ezer kárbejelentés, mintegy 4,8 milliárd forint értékű kár
A legtöbb bejelentés Budapestről, Pest megyéből, Fejér megyéből, Vas, valamint Veszprém megyéből érkezett, a főváros mellett Érd, illetve Székesfehérvár volt a leginkább érintett település.
2015.07.16 09:31MTIA Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a július 8-án, szerdán az országon átvonuló vihar után összesen 34 795 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár értéke pedig megközelíti a 4,8 milliárd forintot - közölte a Mabisz csütörtökön az MTI-vel.
A káresetek száma és becsült értéke jóval meghaladja a Mabisz pénteken kiadott előző összegzésének adatait, amely 20 ezer esetet és 3 milliárd forintos kárt jelzett.
A kárbejelentés túlnyomó többsége ingatlanokkal kapcsolatos, azonban 537 bejelentés érkezett olyan, casco-biztosítással rendelkező autósoktól is, akiknek a kidőlt fák miatt sérült meg a járművük - olvasható a közleményben.
A gépjárműkárok becsült értéke meghaladja a 178 millió forintot, az egy sérült autóra jutó átlagos kárösszeg több mint 332 ezer forint.
A Mabisz közleménye szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest megyéből, Fejér megyéből, Vas, valamint Veszprém megyéből érkezett, a főváros mellett Érd, illetve Székesfehérvár volt a leginkább érintett település.
A szövetség szerint a viharkár vagyis a vihar és nagy szél okozta tetőmegbontás, a fakidőlés, illetve a beázás volt a leggyakoribb kártípus, azonban előfordult jégverés, felhőszakadás, valamint villámcsapás miatt bekövetkezett esemény is.
A Mabisz arra is felhívta a figyelmet, hogy a tapasztalatok szerint az év leginkább kárveszélyes időszaka a május-augusztus közötti periódus, ugyanis 2010-2014-ben ezekben a hónapokban a biztosítók több mint 762 ezer kárt rendeztek, amelyek összértéke megközelítette a 60 milliárd forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


