Indulók és érkezők
Budapest Airport: újabb rekordot döntött a júniusi utasforgalom
A Budapest Airport minden eddiginél nagyobb utasforgalmat regisztrált júniusban, 966 297 utas indult és érkezett a terminálokon keresztül Magyarországra, több mint 100 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
2015.07.09 11:31MTIHardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy az utasforgalom kétszámjegyű, 11,8 százalékos bővülése még a 2014-es július-augusztusi csúcsidőszaknál is erősebb. Ha marad ez a tendencia, akkor a magyar főváros légikikötője újabb rekordévnek néz elébe az utasok száma alapján. Ezt az előrejelzést az is alátámasztja, hogy az év első felében szintén 11,8 százalékos volt a növekedés, ami majdnem félmillióval több légi utast jelentett a magyar fővárosban.
Nagyon magas volt az utasszállító repülőgépek ülőhely kihasználtsága is, az átlagos töltöttségi mutató, a loadfactor elérte a 81,3 százalékot, és a repülőgépmozgások, a fel- és leszállások száma is 6,7 százalékkal emelkedett. A legnagyobb forgalmat júniusban sorrendben a Wizz Air, a Ryanair, a Lufthansa, az easyJet, a Norwegian, a Germanwings, az Air France, a KLM, a British Airways és a Turkish Airlines bonyolította a légitársaságok közül. A küldő- és célállomások toplistáját változatlanul London vezeti (négy repülőtérre öt légitársaság kínál utakat), utána következik Párizs, Brüsszel, Frankfurt, Róma, Isztambul, Amszterdam, Milánó, München és Moszkva.
A nyár első hónapjában számos új járat és új célállomás is megjelent a Budapest Airport kínálatában: a Wizz Air elindította új járatát a szardíniai Algheroba és a skóciai Glasgowba, két új transzatlanti járat is elindult a SkyGreece és az Air Transat jóvoltából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06