Európa Tanács Fejlesztési Bankja
Az Eximbank ötvenmillió euró összegű hitelkeret-szerződést kötött
Az Eximbank a hazai mikro-, kis- és középvállalati szektor finanszírozásának kibővítése érdekében ötvenmillió euró összegű hitelkeret-szerződést kötött az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával (Council of Europe Development Bank, CEB) kedden Budapesten.
2015.07.07 19:48MTIA megállapodást Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója és Mikolaj Dowgielewicz, a CEB alelnöke írták alá. A megállapodást segítette, hogy mind az Eximbank, mind pedig az Európa Tanács Fejlesztési Bankja tevékenységében kiemelt szerepet kap a mikro-, kis- és középvállalati szektor foglalkoztatottságának a növelése, a szektor hitelhez jutásának a támogatása.
A hitelkeret-szerződés alapján Magyarországon bejegyzett mikro-, kis- és közepes vállalkozások finanszírozhatóak a magyar hitelintézeti szektoron keresztül. A CEB által biztosított hitelkeretből maximum 5 millió euró összegű forgóeszköz- és beruházási hitel refinanszírozása valósulhat meg.
Mikolaj Dowgielewicz, a CEB alelnöke az MTI-nek elmondta: a CEB magyarországi hitelportfóliója mintegy 1 milliárd eurót tesz ki. Kiemelte: elsősorban olyan projekteket támogatnak, amelyek a munkahelyteremtést, az ökológiai katasztrófák megelőzését, és elhárítását, illetve az iskolarendszer korszerűsítését szolgálják.
Az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB) 1956 óta működik, Európa legrégebben létrehozott multilaterális fejlesztési bankja.
A szerződés aláírása után Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a megállapodás hatékonyan szolgálja a kormány külgazdaság-politikájának stratégiai céljait, azt, hogy az Európai Unióban Magyarországon legyen a legmagasabb az export aránya a GDP-hez képest. Hozzátette: fontos, hogy a magyar kivitelben érdekelt kis- és közepes vállalkozások száma is emelkedjék.
Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója kiemelte: a CEB hitelkerete erősíti az Eximbank hazai kkv-szektorban kifejtett hitelezési tevékenységét, és az ehhez szükséges források költségének csökkentését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


