Emmi
Harminc milliárd forinttal több forrás jut a kultúrára
Jelentősen, 36,4 milliárdról 66,6 milliárd forintra emelkedik jövőre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkárságának költségvetése, elsősorban a tervezett nagyberuházásoknak köszönhetően.
2015.07.03 12:14MTIA sport terén pedig folytatódik a mindennapos testnevelés teljessé tétele és a felkészülés a riói olimpiára - közölte Balog Zoltán miniszter egy pénteki sajtóbeszélgetésen.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hozzátette: az államtitkárság költségvetésében mutatkozó 30 milliárdos többlet főként az infrastruktúra fejlesztéséről szól. Noha az utóbbi években a rendszerváltás óta nem tapasztalt léptékű kulturális beruházási program zajlott - megújult vagy felépült például a Zeneakadémia, az Erkel Színház, a Várkert Bazár, a Pesti Vigadó és a Budapest Music Center -, ez a lendület folytatódik 2016-ban is - jegyezte meg.
Az államtitkár beszámolója szerint kulturális intézményfenntartásra az idei 26 milliárd helyett jövőre 33 milliárd forint jut; a legnagyobb, 1 milliárdos emelkedés a Fővárosi Operettszínháznál jelentkezik, míg a múzeumi területen 6,2 milliárdos növekedés lesz.
A Liget Budapest projektre 19,1 milliárd forint szerepel az Emmi költségvetésében, ezt kiegészíti az a 10,3 százalékos fejezeti stabilitási tartalék, amely októberben oldódhat fel, a Liget fejlesztésére így 30 milliárd állhat majd rendelkezésre a büdzsében. Ezt kiegészíti még 3,5 milliárd forint a Fővárosi Nagycirkusz számára és 5 milliárd a budapesti állatkert bővítésére - számolt be további, a Városligetet érintő forrásokról.
Hoppál Péter kiemelte, hogy a települési önkormányzatoknak szánt források is bővültek: 1790 kistelepülésen emelték a kulturális normatívát.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Café Budapest támogatása a négyszeresére - 1,95 milliárd forintra - emelkedett a három évvel ezelőtti szinthez képest, és újdonságként már a kiemelt vidéki kulturális fesztiválok támogatására is külön 250 millió forintos keret szerepel a költségvetésben - mondta el az államtitkár.
Balog Zoltán újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Fővárosi Nagycirkusz az állatkert biodómjának építése miatt nem maradhat jelenlegi helyén, de a korszerűtlen épület felújítása egyébként is értelmetlen lenne.
A kormány által preferált Ajtósi Dürer sori ingatlanon a tervek szerint nemcsak cirkusz, hanem artistaiskola, esetleg múzeum is épülne, a terület azonban magántulajdon - emlékeztetett, hozzátéve: a végleges helyszínjavaslatot ősszel kell a kormány elé terjesztenie a nemzeti fejlesztési miniszternek.
Balog Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a Liget projekt azon elemeiről, amelyekről a szerdai kormányülésen nem született döntés, várhatóan még a nyáron dönt a kabinet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06