Görög adósság
A hajnali egyeztetést újabb követi délelőtt
Szerda estétől csütörtök reggelig több fordulóban tárgyaltak magas, illetve szakértői szinten Athén és hitelezői a görög adósságkérdés rendezéséről, de nem tudni, hogy milyen eredménnyel.
2015.06.25 08:20MTINem szivárgott ki semmi arról, hogy sikerült-e bármiben közelíteni a véleményeket egymáshoz.
Szerdán több tárgyalási forduló után az Európai Unió egyik illetékese arról beszélt, hogy a nemzetközi hitelezők csalódottak a nyugdíjrendszer, az áfa és a társasági adórendszer átalakítására tett görög javaslatok miatt. A hitelezők ezután ellenjavaslatot tettek, amelyek értesülések szerint az áfa megemelésére és a költségvetési kiadások csökkentésére vonatkoztak. Ezt az ellenjavaslatot a görög fél állítólag elutasította.
Szerda este újabb kísérlet történt az ellentétes vélemények közelítésére. Összeültek az euróövezet pénzügyminiszterei, de az úgynevezett Eurócsoport tanácskozása alig több mint egy óra után félbeszakadt.
Értesülések szerint csütörtökön már reggel hat órakor technikai szintű újabb egyeztetést kezdődött, majd magasabb szinten 9 órakor folytatódnak a tárgyalások. Az euróövezeti pénzügyminiszterek ezután a tervek szerint 13 órakor ülnek össze, néhány órával azelőtt, hogy megkezdődik az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06