Méltatás
Rekordévet zárhat az osztrák beutazó turizmus idén
A legjelentősebb osztrák napilapok (Heute, Österreich), valamint a fiatalok körében kedvelt és véleményformáló életmód-magazinok mind-mind elismeréssel méltatják Magyarországot.
2015.06.22 03:30MTIA Magyar Turizmus (MT) Zrt. ausztriai irodájának becslése szerint az idén először haladja majd meg éves szinten a 200 ezer vendégéjszakát az Ausztriából érkezett vendégek által generált forgalom a főváros szálláshelyein - ismertette hírlevelében az MT Zrt.
Az MT hivatkozik a statisztikai hivatal friss jelentésére, amely szerint az idei év első harmadában közel 14 százalékkal több osztrák vendégéjszakát regisztráltak a központi régió kereskedelmi szálláshelyein, mint a tavalyi - rekordnak számító - év hasonló időszakában.
Kiemelik, hogy Ausztria piacvezető túraszervezője, a RUEFA utazási iroda felmérése szerint az osztrák utazóknál Budapest idén először került be a TOP 10 felkeresni tervezett európai város közé.
A legjelentősebb osztrák napilapok (Heute, Österreich), valamint a fiatalok körében kedvelt és véleményformáló életmód-magazinok mind-mind elismeréssel méltatják Magyarországot. Az osztrák turisták minden negyedik külföldi utat kulturális és városlátogatási célból tesznek meg, ezért Budapest kiemelt kulturális eseményeiről (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Bridging Europe Fesztivál, Nyári- és Őszi Fesztivál) az MT Zrt. folyamatosan informálja az osztrák sajtót - írták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


