Liget Budapest
Több lesz a zöldterület a Városligetben
2018-ra megvalósul a liget fejlesztése és a Nemzeti Galéria gyűjteménye is a városligetben kap helyet. A terület zöldfelületének védelme és megújítása kiemelkedően fontos eleme a Liget Budapest projektnek.
2015.05.14 20:10MTIA Liget Budapest projekt eredményeként növekedni fog a zöldterület és javulni fog a Városliget jelenlegi állapota - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este Baán László, a projekt miniszteri biztosa.
Megerősítette, hogy 2018-ra megvalósul a liget fejlesztése és a Nemzeti Galéria gyűjteménye is a városligetben kap helyet. Mint elmondta, a terület zöldfelületének védelme és megújítása kiemelkedően fontos eleme a Liget Budapest projektnek.
"Igazi vonzerő lesz, de úgy, hogy közben a jelenlegi 60-ról 65 százalékra nő majd a zöldterület" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy év végén megkezdődik a Petőfi Csarnok és a Hungexpo-épületek bontása és 2016 elején kezdődnek el az építkezések.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy ilyen nagyléptékű beruházásnál a tervezési folyamat, az előkészítés sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mint maga a megvalósítás.
Mint elmondta, a Városligetben lévő intézmények körüli területek viszonylag karban vannak tartva, míg a liget parkrésze nagyon rossz állapotban van, amelyen javítani fognak.
Baán László a műsorban beszélt arról is, hogy csaknem száz civil szervezettel működnek együtt a munka során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


