Több idő jut a családra
Vasárnapi pihenőnap: a szakszervezet szerint a dolgozók elégedettek
A nagyáruházakban alkalmazott kereskedelmi dolgozók elégedettek a vasárnapi pihenőnap bevezetésével, mivel a korábbinál több időt töltenek a családjukkal és bővültek a pihenési lehetőségeik.
2015.05.06 12:13MTIA Napi Gazdaság című lapnak a több multinacionális áruházlánc dolgozóit képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke felesleges rémhírkeltésnek nevezte a vasárnapi munkavégzés tilalmával kapcsolatos korábbi előrejelzéseket, miszerint 25-30 ezren kerülnek majd utcára a boltbezárások miatt.
Bubenkó Csaba hozzátette: mára jól látszik, hogy ebből semmi sem valósult meg, a nagyvállalatoknál inkább átrendeződés történt.
A szakszervezethez érkezett jelzések alapján a vasárnapi zárva tartásnak azok az áruházi munkavállalók a legnagyobb nyertesei, akik nappali műszakban dolgoznak. Az éjszakai műszakosok szombat reggel végeznek és legközelebb vasárnap estétől foghatók újra munkába, vagyis majdnem két teljes nap szabaddá vált számukra - mondta a lapnak az elnök.
Több áruházlánc dolgozójának jelzése szerint nőtt a látogatottságuk a vasárnapi zárva tartás márciusi bevezetése óta. A tapasztalatok szerint a péntek-szombati megnövekedett forgalmat a nagyáruházakban már nem tudják ellátni az addigi létszámmal, és több pénztárosra, árufeltöltőre van szükség.
A KDFSZ rámutatott: több százmillió forintra tehető éves szinten az az összeg, ami a láncok a vasárnapi bérpótlékon megspórolnak. A szakszervezet szerint jogszabályban kellene elrendelni, hogy a felszabadult összeget a vállalatok bérekbe forgassák vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


