Tőzsde - BÉT
Üzletkötő: felülteljesítő volt a magyar piac
Kedden elvált a nyugat-európai és más vezető indexektől a BUX teljesítménye: a magyar piac enyhén emelkedni tudott, míg a többi európai részvényindex 2 százalék körüli mínuszban tartózkodott.
2015.05.05 17:43MTIA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,59 pontos, 0,15 százalékos emelkedéssel, 22 588,62 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy kedden elvált a BUX teljesítménye a nyugat-európai és más vezető indexektől: a magyar piac enyhén emelkedni tudott, míg a többi európai részvényindex 2 százalék körüli mínuszban tartózkodott. A szakértő szerint "különösebb oka nem volt" a felülteljesítésnek, ráadásul a forgalom is közepes-gyenge volt. Hozzátette: a befektetők kivárnak az Egyesült Államokban közlendő munkaerő-piaci adatokig.
A Mol ára nem változott 15 005 forintot ért, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 24 forinttal, 0,40 százalékkal 6055 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 408 forintra csökkent, forgalma 146,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,11 százalékkal 4475 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1637,67 ponton zárt kedden, ez 5,42 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában kedden csak a repce és a takarmánykukorica elszámolóára változott. Az utóbbi júliusra 200 forinttal, 41 800 forintra csökkent, míg szeptemberre 43 000, novemberre pedig 41 000 forint maradt. A repce augusztusi lejáratra 1000 forinttal lett olcsóbb, az új ára 100 000 forint. Nem változott a malmi búza ára, a termény augusztusra 48 500 forintba kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06