Majd a másodikban zuhan
Nyereséges volt a Lufthansa az első negyedévben
Nyereséggel zárta a Lufthansa-csoport 2015 első negyedévét szemben az egy évvel korábbi veszteséggel.
2015.05.06 04:30MTIA Lufthansa kedden a honlapján közölte, hogy az első negyedéves árbevétele 7,9 százalékkal 6,9 milliárd euróra nőtt, üzemi tevékenységének vesztesége 133 millió euró volt a tavalyi 209 milliós veszteség után, adózott eredménye pedig a tavalyi 252 millió euró veszteséggel szemben 425 millió euró nyereség volt. A javuló eredményekben szerepe volt, hogy a Lufthansa eladta az amerikai JetBlue légitársaságban lévő részesedését, csak ez a tétel 503 millió eurót javított a német társaság mérlegén.
A Lufthansa közleményében kiemelte, a kamat- és adófizetés előtti eredménye 30 százalékot javult, 167 millió veszteséget mutatott. A csoporton belül a Swiss és a Lufthansa személy- illetve teheráru-szállító divíziója is jobban teljesített 2014 első negyedévéhez képest.
Kiemelték továbbá, hogy a Vereinigung Cockpit pilóta-szakszervezet által hirdetett sztrájkok 42 millió euróval rontották a mérleget és a Lufthansa további 58 millió euró veszteséggel számol a sztrájkok következtében visszamondott foglalások miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


