Otthon melege program
Szünetel a társasház-felújítási pályázatok benyújtása a Nyugat-Dunántúlon
Forráskimerülés miatt határozatlan időre felfüggeszti az Otthon melege program társasház-felújítási pályázatok benyújtását a nyugat-dunántúli régióban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
2015.04.30 19:33MTIA régióban megvalósítandó beruházásokra május 1-én, 18 óráig lehet pályázatokat benyújtani.
Az NFM csütörtökön hirdette meg a társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogramját, melynek teljes kerete 10 milliárd forint.
A szaktárca tájékoztatása szerint az előzetesen meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatokat az útmutatóban rögzítettek szerint, az arányosan megtakarítható széndioxid-mennyiség figyelembevételével rangsorolják.
Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára korábban az MTI-nek elmondta: a társasházi-felújítási alprogramban a költségek maximum 50 százalékára kérhetnek támogatást a társasházak és lakásszövetkezetek a rendelkezésre álló 10 milliárd forintos keretből, amelyből becslésük szerint 20 ezer lakás újulhat meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


