Telekommunikáció
Az állami szektor felé nyitna a ZTE Magyarországon
Az állami és közigazgatási szektor felé nyitna a ZTE Hungary Kft., erről nyilatkozott a kínai távközlési hálózati és eszközgyártó nemrégiben kinevezett új magyarországi ügyvezető igazgatója.
2015.04.27 12:10MTILiu Hsziao-kang véleménye szerint a vállalat ezeken a területeken is kulcsszereplő lehet.
"Az okosmérők, az okos otthonok, vagy az egyéb M2M megoldások bevezetésével üzleti eredményünk növelése mellett tevőlegesen is szeretnénk hozzájárulni a magyar életminőség jelentős javulásához" - idézi az ügyvezető igazgatót a cég közleménye, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
A budapesti központjában mintegy 50 főt foglalkoztató ZTE Magyarország részt vesz azon a folyamatban lévő pályázaton, amely a magyarországi 450 megahertzes (MHz) LTE távközlési hálózat megvalósítására irányul. A közlemény szerint a kínai vállalat olyan megoldást fejlesztett ki, amely az adott magyarországi frekvenciasávban a legjobb spektrum-kihasználást biztosítja szabványos végberendezések használata mellett. (A pályázatot az MVM NET Zrt. írta ki az idén februárban.)
A tervek szerint a jövőben a ZTE a vasúti- és egészségügyi kommunikációs hálózatok fejlesztésében, valamint a magyarországi műszaki felsőoktatás korszerűsítésében is szerepet vállal.
A ZTE tíz éve van jelen a magyar piacon, több magyarországi távközlési szolgáltató beszállítója. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság árbevétele 2013-ban 3,59 milliárd forint volt, adózás utáni vesztesége 255 millió forintot tett ki.
A cég anyavállalata mintegy 76 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és több mint 500 távközlési szolgáltató berendezéseinek beszállítója világszerte. A vállalat árbevételének ma már a nagyobbik része származik a Kínán kívüli értékesítésből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


