Kun-Mediátor
Ügyvéd: minden károsult tegyen feljelentést
Minden károsult tegyen feljelentést, akkor kap teljes körű tájékoztatást a rendőrség a kárösszegről - tanácsolta Dobrossy István ügyvéd a Kun-Mediátor üggyel kapcsolatban tartott tájékoztatón megjelent érintetteknek kedd délután a karcagi városházán.
2015.04.21 20:15MTIAz ügyvéd az MTI-nek elmondta: felvette vele a kapcsolatot Kemecsei László, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. résztulajdonosa, a cég körözés alatt álló ügyvezetője, Dobrai Sándorné veje, aki sokat próbál segíteni munkájában, hogy a több száz károsult visszakapja pénzét. Dobrossy István korábban az MTI-nek azt mondta, hogy 5 és 20 milliárd forint között lehet a kárösszeg.
A rendőrség múlt kedden tette közzé: sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél.
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, de pénzváltást is folytatott, bár pénzügyi tevékenységre nem volt engedélye. Az MNB jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a cégnél.
A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken vonta vissza a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét továbbra is körözi a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


