Ellenzéki pártokkal
Az állami földek bérbeadásáról egyeztetett az FM
Az állami földek bérbeadási gyakorlatáról tárgyalt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) ellenzéki pártok képviselőivel.
2015.04.21 18:08MTIA minisztérium közleményében az is olvasható, hogy a Fidesz és a KDNP módosítva újra benyújtja a parlamentnek az állami földvagyon kezeléséről szóló javaslatot.
A tájékoztatás szerint Nagy István, az FM parlamenti államtitkára és Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár fogadta a politikusokat, Fazekas Sándor miniszter hivatali útja miatt nem volt jelen. A megbeszélésen az LMP és a Jobbik képviselői vettek részt, az MSZP képviselői nem.
A szaktárca közleményében kiemelte: álláspontja szerint az állam kezében lévő földek bérbeadását ugyanazon szabályok alapján, egységesen és átlátható módon egy szervezetnek kellene végeznie.
A parlament április 14-én elhalasztotta az állami földvagyon kezelésével összefüggő törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés zárószavazását, miután az indítvány kétharmados többséget igénylő passzusai nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. A szavazást követően Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, tárgyaljon az ellenzékkel az állami földek bérbeadási gyakorlatáról. Az MSZP két nappal később jelezte: országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be, amely felszámolna minden földügyekkel való visszaélést, illetve hatodjára is beterjesztették javaslatukat az alapvető élelmiszerek áfakulcsának 5 százalékra csökkentéséről, és csak ezen javaslatok támogatása esetén hajlandóak tárgyalni a nemzeti földvagyonról szóló törvényről.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter törvényjavaslata alapján a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) kerülne az összes állami föld, függetlenül attól, hogy védett természeti területnek minősül-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


