BÉT
A nyugat-európaival együtt mozgott a magyar piac
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,73 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 21 642,72 ponton zárt hétfőn.
2015.04.20 18:03MTIA részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött a pénteki záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője elmondta: a nyugat-európai piaccal párhuzamosan haladt a BÉT, azonos irányban és forgalommal. A fő mozgatórugó a kínai jegybank vasárnapi bejelentése volt a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátájának csökkentéséről, ez adott szerinte némi erőt az emelkedéshez. A mai események közül az üzletkötő a Morgan Stanley vártnál jobb jelentését emelte ki.
A BUX szűk másfél, míg az európai tőzsdék közel 2 százalékos pluszban tudnak zárni. A forgalom nem volt számottevő a BÉT-en, sőt, az elmúlt napokhoz képest alacsony volt. A Mol ismét célba vette a 15 000 forintos szintet, a Richter és az OTP minimális pluszban zárt - ismertette Ballai Zoltán.
A Mol 475 forinttal, 3,29 százalékkal 14 900 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,90 százalékkal 5620 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,48 százalékkal 420 forintra emelkedett, forgalma 150,2 millió forint volt.
A Richter árfolyama 35 forinttal, 0,85 százalékkal 4145 forintra nőtt, forgalma 905,0 millió forintot ért el.
A BUMIX 1586,77 ponton zárt hétfőn, ez 11,20 pontos, 0,71 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


