Az El Mundo megírta
1,5 milliárd forintnyi csalás az IMF-nél
Több mint öt millió euró adót csalhattak el a Nemzetközi Valutaalap volt spanyol vezetőjéhez köthető cégek.
2015.04.20 11:49MTI5,3 millió euró (1,5 milliárd forint) adót csalhattak el a Nemzetközi Valutaalap volt spanyol vezetőjéhez, Rodrigo Ratóhoz köthető cégek az elmúlt öt évben - írta hétfői számában az El Mundo című napilap.
Az újság az adóhatóságra hivatkozva közölte: 27 vállalkozásról van szó, amelyek fiktív számlák segítségével kerülték el a személyi jövedelemadó és a társasági adó befizetését 2009 és 2014 között. A cégek mind köthetők Rodrigo Rato környezetéhez, aki 1996 és 2004 között a néppárti kormány gazdasági minisztere és miniszterelnök-helyettese volt, majd 2007-ig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, 2010-2013 között pedig az egyik legnagyobb spanyol bank, a Bankia elnöke volt.
Rodrigo Ratót a spanyol hatóságok pénzmosással és adócsalással gyanúsítják, a múlt héten néhány órára őrizetbe is vették, lakásán és irodájában több alkalommal házkutatást tartottak, bankszámláit zárolták.
Az ügyészség szerint Ratónak megközelítőleg 27 millió eurós (8 milliárd forint) vagyona van, ám a 66 éves politikus ezt cáfolta, ahogyan azt a spanyol sajtóban megjelent információt is, hogy 13 bankban összesen 78 bankszámlája van. Továbbá tagadta, hogy kiterjedt nemzetközi céghálózat kapcsolódik családjához külföldi adóparadicsomokban. A hatóságok szerint volt felesége, három gyereke, több családtagja és még a titkárnője nevén is működnek cégek.
Rato a spanyol politikai élet egyik jelentős és befolyásos személyisége. Először tavaly ősszel gyanúsították meg a hatóságok azzal, hogy a Bankia többi vezetőjével együtt magáncélokra, így például utazásokra, éttermi számlákra és ruhákra költötték a bank pénzét, tíz év alatt több mint tizenötmillió eurót (4,6 milliárd forint).
A nyomozás során vagyonosodási vizsgálatot indítottak vele szemben, így merült fel, hogy Rato a spanyol kormány által hirdetett 2012-es adóamnesztiát pénzmosásra használhatta fel.
Kapcsolódó írások:
- Másoktól szívták le a naftát a most lekapcsolt sikkasztók
- Sikkasztás miatt eljárás indult egy OTP-s privátbankár ellen
- A Corvinus közreműködik a Kehi által feltárt szabálytalanságok kivizsgálásában
- 100 milliót is meghaladhatja a sikkasztás és a hűtlen kezelés a Corvinuson
- Majdnem infarktust kapott Alsónémedi teljes képviselő-testülete
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


