Hazai makronaptár
A monetáris tanács kamatdöntő ülése lesz a jövő hét kiemelt eseménye
Emellett csak néhány, nem piacmozgató hatású adat szerepel a hazai makronaptárban.
2015.04.18 14:50MTIKedden ülésezik a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, amely a várakozások szerint folytathatja a múlt hónapban újrakezdett enyhítést. Az elemzők többsége arra számít, hogy a márciusi döntéshez hasonlóan további 15 bázisponttal csökken a jelenleg 1,95 százalékon álló alapkamat. Az előrejelzések szerint 1,50 százalékig, vagy annak közelébe csökkenhet az irányadó ráta az idén.
Ugyancsak kedden a január-februári időszak kereseti adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Januárban 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset pedig 3,5 százalékkal volt magasabb a tavaly januárinál. A versenyszférában 3,3, a költségvetési szerveknél 3,7 százalékkal nőttek a keresetek. A mínusz 1,4 százalékos januári inflációval számolva a reálkeresetek 5,6 százalékkal nőttek a nemzetgazdasági átlagot tekintve, a közfoglalkoztatottak nélkül 5,0 százalékkal.
Csütörtökön a márciusi részletes államháztartási adatokat publikálja a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az előzetes adatok szerint márciusban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 226 milliárd forintot tett ki, az első negyedéves hiány pedig 536,7 milliárd forint volt, ami kedvezőbb a tavalyi 701,2 milliárd forintos deficitnél.
Pénteken a februári kiskereskedelemről közli második becslését a KSH. Az első becslés alapján a kiskereskedelemi forgalom 6,2 százalékkal nőtt februárban az egy évvel korábbihoz képest, és immár huszadik hónapja mutatott bővülést. Az év első két hónapjában a forgalom 7,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszerforgalom 4,5, az iparcikkek eladása 10,0, az üzemanyag forgalom pedig 10,3 százalékkal nőtt a múlt év első két hónapjához képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


